KIZÁRT MEGYEI MSZP-VEZETŐK

Utolsó frissítés:

Az MSZP Vas megyei etikai bizottsága elsőfokú, még nem jogerős határozatával kizárta a pártból a megyei szervezet...

Az MSZP Vas megyei etikai bizottsága elsőfokú, még nem jogerős határozatával kizárta a pártból a megyei szervezet elnökhelyettesét, Tóth Csabát; a kőszegi alapszervezet elnökét, Táncsics Pétert; valamint a Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták megyei elnökét, Szabó Bálintot. A kizártak fellebbezésre készülnek az MSZP országos etikai bizottságánál, bár az indoklást még nem kapták kézhez. Ők is, akárcsak a szocialisták más vezetői a párt alapszabályára hivatkozva azt állítják, folyamatban lévő etikai eljárásról nyilatkozni már önmagában is etikai vétség, így mindeddig csak nem hivatalos információk szólnak arról, hogy a kizárás oka a kőszegi tagtoborzás esetleg jogellenes, etikátlan jellegével függ össze. Miközben a párt létszáma a megyében 500-ról 1000-1200 főre emelkedett, csupán Kőszegen és a hozzá tartozó településeken a korábbi 30-40 fős tagság a tízszeresére nőtt. Egy helyi roma vezető szerint 500-1000 forintért tömegesen léptettek be cigányokat a pártba. Egyébként a soproni vállalkozóból vasi politikussá lett Tóth nem titkolt célja, hogy a kőszegi választókerület országgyűlési képviselőjelöltje lehessen.