AUTÓK EREDETVIZSGÁLATA

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

Lapzártánk után dönti el a Belügyminisztérium, kikkel folytatja az évi 80 milliárd forintos piacot jelentő...

Lapzártánk után dönti el a Belügyminisztérium, kikkel folytatja az évi 80 milliárd forintos piacot jelentő jármű-eredetiség-vizsgálat megújításáról szóló közbeszerzési tárgyalásokat. A kétfordulós pályázatra öten jelentkeztek, köztük az a budapesti Transholding Group Kft. által vezetett cégcsoport, amely jelenleg is monopolhelyzetben végzi ezt a tevékenységet, s amelyet a Gazdasági Versenyhivatal tavaly áprilisban árkartell miatt összesen 27 millió forintra büntetett. A pályázatra csak olyan cégek jelentkezhettek, amelyek éves forgalma elérte az 1,5 milliárd forintot, nem veszteségesek, legalább 15 fő felsőfokú informatikai képesítésű és 3 fő közigazgatási gyakorlattal bíró, jogi és pénzügyi diplomával rendelkező szakembert alkalmaznak. Az Országgyűlés gazdasági bizottsága egyébként hétfőn szabad utat engedett a február 1-jén bevezetett regisztrációs adó módosítására vonatkozó, négypárti egyetértéssel benyújtott törvényjavaslatnak, amelynek lényege, hogy az Euro 3-as környezetvédelmi előírásoknak megfelelő autóknál nem különböztetnék meg az újat a használttól, a szennyezőbb használt autók adója viszont az eddiginél magasabb lenne.