Tüntetők ezrei tiltakoztak a hét elején is a tajpeji elnöki palota előtt a március 20-ai elnökválasztás miatt...

Tüntetők ezrei tiltakoztak a hét elején is a tajpeji elnöki palota előtt a március 20-ai elnökválasztás miatt, követelve a hivatalban lévő és a voksoláson győztes Csen Suj-pian államfő lemondását. Az ellenzék, élén Lien Csánnal, a Kuomintang vereséget szenvedett jelöltjével, hétfőn beadványban kérte a legfelsőbb bíróságtól a szavazatok újraszámlálásának elrendelését, amit Csen sem ellenez. A Kuomintang azt is követeli, hogy haladéktalanul induljon vizsgálat a Csen ellen a választás előtt egy nappal elkövetett - azóta is tisztázatlan körülményű - merénylet ügyében (a nyomokat már amerikai szakértők is elemzik). Csen mindössze 30 ezerrel több voksot kapott Csánnál, aki azt is kifogásolja, hogy a merénylet nyomán elrendelt készültség miatt legalább 200 ezer katona és rendőr nem tudott szavazni. Az ellenzék azt is tervezi, hogy beadványban kéri a voksolás eredményének megsemmisítését és új választás kiírását. Csen ismét kivívta Peking haragját azzal, hogy hétfőn kijelentette: 2008-ig el akarja fogadtatni az új alkotmányt, amit Kína a függetlenség felé tett újabb lépésként értékel.

Zöldség, posta, tea – itt van, mi mindennek szállt el az ára Magyarországon

Zöldség, posta, tea – itt van, mi mindennek szállt el az ára Magyarországon

A diák és az anyja tanítási órán, közösen verték meg az osztálytársat

A diák és az anyja tanítási órán, közösen verték meg az osztálytársat

Fojtogatta és levizelte a volt élettársát, amiért elhagyta

Fojtogatta és levizelte a volt élettársát, amiért elhagyta

Manapság egy ilyen VW kisbusz 31 millió forintot ér

Manapság egy ilyen VW kisbusz 31 millió forintot ér

Harmincöt éve nem történt ilyen a magyar teniszben

Harmincöt éve nem történt ilyen a magyar teniszben

Miről lehet felismerni egy modern vállalatot?

Miről lehet felismerni egy modern vállalatot?