Tetszett a cikk?

Nem vette át a Honvédelmi Minisztérium (HM) az első, 334 darabos harcászati URH-rádió-szállítmányt a norvég Kongsberg...

Nem vette át a Honvédelmi Minisztérium (HM) az első, 334 darabos harcászati URH-rádió-szállítmányt a norvég Kongsberg Communications SA-tól, amely még 2002-ben nyerte el az összesen 9300 készülékre kiírt, 36 milliárd forint értékű tendert (HVG, 2002. május 18., november 2.). A 180 millió eurós ellentételezést is tartalmazó szerződést csak tavaly márciusban írták alá, mivel az előző kormány idején lefolytatott és az akkori ellenzék - többek között Juhász Ferenc jelenlegi honvédelmi miniszter - által megkérdőjelezett közbeszerzést a német Siemens és a francia Thales megtámadta, majd a honvédelmi tárca a bírósági ítéletre várt. A Kongsberg annak ellenére szállította le a március végi határidőre a rádiókat, hogy a magyar szakértők már a norvégiai bevizsgálás alkalmával jelezték: a kézirádiók nem felelnek meg egyes előírt műszaki paramétereknek (ezeket emiatt szoftvermódosításra visszavitték Norvégiába), a hordozható és a járműbe szerelhető készülékek esetében pedig a rejtjel-felügyeleti bevizsgáláshoz szükséges dokumentumokat kell pótolni. A hibajavítás folyamatban van, ám a HM csak akkor fizet, ha megtörtént a szoftvermódosítás, és a szakhatóság is kiállítja a tanúsítványt.

Megnyílnak a szerb–magyar határátkelők, karantén nélkül jöhetnek-mehetnek az emberek

Megnyílnak a szerb–magyar határátkelők, karantén nélkül jöhetnek-mehetnek az emberek

Felküldött egy nagy fekete dobozt a NASA a Nemzetközi Űrállomásra, új időszámítás kezdődik

Felküldött egy nagy fekete dobozt a NASA a Nemzetközi Űrállomásra, új időszámítás kezdődik

Fertőzöttek, elhunytak, gyógyítási esélyek - járványhírek percről percre

Fertőzöttek, elhunytak, gyógyítási esélyek - járványhírek percről percre