Mintegy 600 millió forint lehet az értéke annak az összesen 50 kilogrammnyi kokainnak, amit állampolgári bejelentés...

Mintegy 600 millió forint lehet az értéke annak az összesen 50 kilogrammnyi kokainnak, amit állampolgári bejelentés nyomán egy ecuadori banánszállítmányba rejtve talált meg a rendőrség Debrecenben. Nem hivatalos információk szerint az Antwerpenből közúton érkezett kábítószerről a magyar vámhatóságot előre tájékoztatták, így jó esetben lehetőség kínálkozott volna a megbízók felderítésére is, ezt azonban meghiúsította, hogy a zöldségkereskedés telephelyén a dolgozók gyanútlanul felnyitották a dobozokat, és ez lépéskényszerbe hozta a hajdúsági rendőröket. Szakértők szerint a félmázsás mennyiség nagyobb annál, amennyit jelenleg a magyar piacon "teríteni" lehet, s európai mértékkel is jelentős szállítmánynak minősül, ami mögött komoly bűnszervezet állhat. Hasonló nagyságú, ugyancsak 50 kilogrammnyi kokainszállítmányt összehangolt nemzetközi akció keretében 2002 őszén Vértesszőlős közelében találtak magyar rendőrök olajemelő hengerekbe rejtve, akkor az olasz maffia által megzsarolt megrendelő-vállalkozót is elfogták.

A Balaton vizével együtt egy uszályt is leeresztenek a Sió-csatornán

A Balaton vizével együtt egy uszályt is leeresztenek a Sió-csatornán

Megjött az új arcátalakítós őrület, most erre kattantak rá az emberek

Megjött az új arcátalakítós őrület, most erre kattantak rá az emberek

Visszavonultak a szíriai kurdok a kialakítandó biztonsági övezetből

Visszavonultak a szíriai kurdok a kialakítandó biztonsági övezetből

Sokan örülnének annak a funkciónak, amit az Instagram épp tesztel

Sokan örülnének annak a funkciónak, amit az Instagram épp tesztel

Mészáros Lőrinc öccsének cége is állami megbízáshoz jutott

Mészáros Lőrinc öccsének cége is állami megbízáshoz jutott

Levideózták a világ leggyorsabb hangyáját, 85 cm/s sebességgel rohan

Levideózták a világ leggyorsabb hangyáját, 85 cm/s sebességgel rohan