Tetszett a cikk?

Felmentette a Salgótarjáni Városi Bíróság azt a bátonyterenyei férfit, akit az önkényuralmi jelképek viselését tiltó...

Felmentette a Salgótarjáni Városi Bíróság azt a bátonyterenyei férfit, akit az önkényuralmi jelképek viselését tiltó törvény megsértésével vádoltak, mert tavaly karácsonykor vörös csillagot tett az üzemi karácsonyfára. A bíróság indoklása szerint e tettnek nem volt politikai szándéka, ezért nem valósult meg bűncselekmény. A karácsonyfa díszítése már 1999 decemberében is jogi kockázatot jelentett: Pécs város karácsonyfájáról le kellett venni a ráaggatott, csillag alakú, vörös díszecskéket. Még a vörös csillagot kifejezetten politikai okokból viselő Vajnai Attila munkáspárti alelnököt (képünkön a zakója) sem ítélte el eddig a Fővárosi Bíróság, a döntést inkább az EU luxembourgi bíróságától várja. Korábban Csóti György volt MDF-es képviselő próbálkozott a Marxim étterem elítéltetésével annak dekorációi miatt, és az Orbán-kormány Miniszterelnöki Hivatalát is feljelentették, mert az amerikaiaktól vásárolt augusztus 20-ai tűzijáték során sok vörös csillagot lövelltek az égre, s Puskás Ferenc mezét is bevetették egy kirakatból a rajta lévő egykori címer miatt. Legutóbb pedig a Magyar Narancs című lap ellen készített a rendőrség vádemelési javaslatot, mert kulturális rovatában tipográfiai jelként használta a vörös csillagot. A minap nyomozást indított a rendőrség Budapesten kirakott plakátok miatt, amelyeken a nyilaskereszthez nagyon hasonló jelképek szerepelnek, s egyben állásfoglalást is kért a Fővárosi Főügyészségtől, indítható-e eljárás ilyen esetben is.

30 szuperszámítógéppel száll be az Nvidia a koronavírus elleni küzdelembe

30 szuperszámítógéppel száll be az Nvidia a koronavírus elleni küzdelembe

A bérterhek 70 százalékát is átvállalhatja a kormány

A bérterhek 70 százalékát is átvállalhatja a kormány

Krónikus betegeken segítene a járvány idején egy új magyar alkalmazás

Krónikus betegeken segítene a járvány idején egy új magyar alkalmazás