Vasárnap hajnalban titokban szöktették ki a repülőtérre a quitói brazil nagykövetségről az oda menekült Lucio...

Vasárnap hajnalban titokban szöktették ki a repülőtérre a quitói brazil nagykövetségről az oda menekült Lucio Gutiérrez exállamfőt, akit a parlament négy nappal korábban váltott le elnöki tisztéből. A múlt heti elnökbuktatásra azután került sor, hogy Quitóban napokon át tömegtüntetéseken követelték az államfői hatalommal való visszaéléssel, alkotmánysértő, diktatórikus módszerek bevezetésével vádolt Gutiérrez lemondását. A népszerűségét vesztett államfő - aki a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolására, az életszínvonal növelésére és a korrupció megfékezésére tett ígéreteinek valóra váltásával is adós maradt - a legnagyobb ellenérzést azzal váltotta ki, hogy elérte a vele szemben ellenséges legfelsőbb bíróság tagjainak elmozdítását, akiknek a helyére hozzá hű bírákat ültetett. Brazília menedékjogot ajánlott fel Gutiérreznek, akinek posztját ideiglenesen a 66 éves Alfredo Palacio korábbi alelnök, egykori kardiológus orvos vette át, és mint jelezte, Gutiérrez eredeti mandátumának végéig, 2007-ig kíván az ország élén állni.

Pikó: Leállhatnak a folyamatban lévő ügyek, csúszhatnak a fizetések Józsefvárosban

Pikó: Leállhatnak a folyamatban lévő ügyek, csúszhatnak a fizetések Józsefvárosban

Másodpercek alatt pénzzé tehetők a használt telefonok, ahol van ilyen automata

Másodpercek alatt pénzzé tehetők a használt telefonok, ahol van ilyen automata

Viccből férje ágyéka felé rúgott egy nő, de nagyon rossz vége lett

Viccből férje ágyéka felé rúgott egy nő, de nagyon rossz vége lett

Úton a segítség: jön a javítás a Galaxy S10 bármely ujjlenyomatos hibájára

Úton a segítség: jön a javítás a Galaxy S10 bármely ujjlenyomatos hibájára

Macron őrültségnek nevezte a szíriai török hadműveleteket

Macron őrültségnek nevezte a szíriai török hadműveleteket

Készül a dolgozat a magyar gyermekjogokról – nem úgy néz ki, hogy jeles lesz

Készül a dolgozat a magyar gyermekjogokról – nem úgy néz ki, hogy jeles lesz