A caracasi parlament összes helyét megszerezték Hugo Chávez venezuelai elnök Ötödik Köztársaság Mozgalom (MVR) nevű...

A caracasi parlament összes helyét megszerezték Hugo Chávez venezuelai elnök Ötödik Köztársaság Mozgalom (MVR) nevű pártjának és szövetségeseinek jelöltjei a vasárnapi választáson. Az eredmény nem meglepő, mivel az ellenzéki pártok - így a Chávez 1998-as hatalomra kerülése előtt államfőket adó szociáldemokrata és kereszténydemokrata erők - bojkottálták a voksolást, és a lakosságot is távolmaradásra szólították fel. A felhívásnak meg is lett a hatása, a részvétel mindössze 25 százalékos volt. Az MVR a 167 képviselői helyből 114-et szerzett meg, a többi vele szimpatizáns kisebb pártoknak, illetve független jelölteknek jutott (Chávez és szövetségesei a felmérések szerint bojkott nélkül is legalább 130 helyet szereztek volna). Az ellenzék által diktatórikus módszerekkel vádolt baloldali Chávez előtt ezzel megnyílt az út az általa épített bolivári szocialista forradalom továbbvitele előtt. Ez egyebek között az alkotmány reformját jelenti, aminek révén Chávez jövőre harmadszor is indulhatna az elnökválasztáson. Bár az ellenzék - amelynek pártjait Chávez máris ellene irányuló, az USA által támogatott puccs szervezésével vádolja - az alacsony részvétel miatt illegitimnek tartja az új parlamentet; külföldi megfigyelők szerint maga a voksolás rendben zajlott le.

Jankovics Marcell és Gyulai Líviusz életműdíjat kaptak

Jankovics Marcell és Gyulai Líviusz életműdíjat kaptak

Napenergiában erősít a MOL, Paksról várja a megtérülést

Napenergiában erősít a MOL, Paksról várja a megtérülést

Hatalmas sport-divatterepjárót leplezett le a VW

Hatalmas sport-divatterepjárót leplezett le a VW

Kipróbáltuk a magyar okostükröt: szebbé nem tesz, de picit okosabbá igen

Kipróbáltuk a magyar okostükröt: szebbé nem tesz, de picit okosabbá igen

Íme a négy hónapon át laborban növesztett emberi miniagy első eredményei

Íme a négy hónapon át laborban növesztett emberi miniagy első eredményei

Megszületett az Irie Maffia énekesnőjének kisfia

Megszületett az Irie Maffia énekesnőjének kisfia