Tetszett a cikk?

Felszámolást kezdeményezett maga ellen a Magyarország második legnagyobb húsfeldolgozó kapacitását magáénak mondható...

Felszámolást kezdeményezett maga ellen a Magyarország második legnagyobb húsfeldolgozó kapacitását magáénak mondható Carnex-csoporthoz tartozó, miskolci székhelyű Borsi Húsipari (BH) Rt., amely tavaly év végén csődvédelmi eljárást kért. Nem tudott ugyanis megegyezni a hitelezőkkel, akiknek a jó része tulajdoni hányaddal bíró beszállító is egyben. A Borsi vesszőfutása akkor kezdődött, amikor kiderült, nem a tervezett 200 milliós, hanem közel kétmilliárdos hiányt halmozott fel. A bukás okairól csak annyi szivárgott ki, hogy a BH-nak soha nem sikerült annyi vágósertést felvásárolnia, amennyivel gazdaságosan üzemeltethette volna a hajdan a szovjet piac kiszolgálására épített, mára már jócskán elavult nagyüzemet. Hasonló a helyzet a szintén carnexes gyöngyösi Falcotrade Rt.-nél, ahol a hiány közel a hétszerese a tervezett 130 millió forintnak. Bajban van az ugyancsak carnexes érdekeltségű Miskolci Hűtőipari Rt. is, amelynek a felszámolásáról a napokban döntöttek. A vezérigazgatói széket mindhárom helyen Purgel Attila tölti be. A két miskolci cégnél előreláthatólag ezer ember munkája válik feleslegessé, ami komoly gondot jelenthet az egyébként is magas munkanélküliséggel küszködő városban.
Philippe Legrain: Mi lesz a populizmussal Trump veresége után?

Philippe Legrain: Mi lesz a populizmussal Trump veresége után?

Mol: Vizsgáljuk a hulladékkoncesszióról benyújtott törvényt

Mol: Vizsgáljuk a hulladékkoncesszióról benyújtott törvényt

Többen máris megrohamozták a utahi sivatagban talált fémoszlopot

Többen máris megrohamozták a utahi sivatagban talált fémoszlopot