Hosszú távú fejlesztési programot hirdetett Gyurcsány Ferenc kormányfő az MSZP múlt hét végi kongresszusán, ahol őt -...

Hosszú távú fejlesztési programot hirdetett Gyurcsány Ferenc kormányfő az MSZP múlt hét végi kongresszusán, ahol őt - két ellenszavazattal - a szocialisták miniszterelnök-jelöltjévé választották, s egyúttal az országos listát is elfogadták. A párt választási programjából Gyurcsány kiemelte, hogy a - főként uniós pénzekből megvalósítani kívánt - fejlesztések középpontjában a gyógyszeripar, a gép- és autógyártás, a biotechnológia, az informatika, illetve a gyógy- és konferenciaturizmus áll, amelyek révén 400 ezer új munkahely létesülhet. Az oktatásban elsősorban a mérnökképzésben erősítenének, harminc új szakképzési központot hoznának létre, ezer iskolát pedig felújítanának. Gyurcsány hat új híd (kettő Budapesten) és három új autópálya építése (M4, M8, illetve az M9-es Sopront és Szombathelyet összekötő szakasza), illetve sztrádabővítés megkezdését is bejelentette. A kongresszust megelőzően, pénteken hasonlóan optimista rendezvényre került sor, ahol "rokonszenv-látogatóként" jelen volt és Gyurcsányt méltató beszédet mondott Tony Blair brit miniszterelnök.

Elbukott a terv, nem kapnak könnyített törlesztést a bedőlt jelzáloghitelesek

Elbukott a terv, nem kapnak könnyített törlesztést a bedőlt jelzáloghitelesek

Egyre több a magyar szifiliszes, prevenciós programot indít az UNICEF

Egyre több a magyar szifiliszes, prevenciós programot indít az UNICEF

Kilencéves fiú tette le az egyetemi szintű matematikavizsgát Japánban

Kilencéves fiú tette le az egyetemi szintű matematikavizsgát Japánban

EP: Veszélyes útra lépett a magyar kormány Kovács Zoltán Twitter-posztjaival

EP: Veszélyes útra lépett a magyar kormány Kovács Zoltán Twitter-posztjaival

Mindenkiről mindent tudnak: 50 milliárd mobiladatot vett meg a turisztikai ügynökség

Mindenkiről mindent tudnak: 50 milliárd mobiladatot vett meg a turisztikai ügynökség

Mintha lángokban állna az EU központja – akciózik a Greenpeace

Mintha lángokban állna az EU központja – akciózik a Greenpeace