Sztrájkot hirdettek a Magyar Rádió (MR) szakszervezetei.

Sztrájkot hirdettek a Magyar Rádió (MR) szakszervezetei. Követeléseik között szerepel, hogy a mostani, elnök nélküli időszakban ne döntsenek olyan szervezeti átalakításokról, amelyek kész helyzet elé állítják a következő elnököt. Tiltakoznak az ellen, hogy a kuratórium az üzleti terv elfogadásával egyúttal létszámleépítésről, vidéki stúdiók bezárásáról, a rádióújság eladásáról, az idegen nyelvű szerkesztőség (a korábbi külföldi adások) megszüntetéséről döntsön. Követelik továbbá a bérek és az évek óta csökkenő műsorköltségek 4,8 százalékos emelését. A sztrájkot e hét csütörtökjén 12 és 14 óra közöttre tervezték, úgy, hogy a Kossuth, a Petőfi és a Bartók rádión a déli harangszó után csupán zene, hírek és a sztrájkról szóló közlemény hallható. A sztrájkkezdeményezés a műszaki dolgozók szakszervezetétől indult. Újdonság, hogy az egymástól politikailag és személyesen is távol álló öt rádiós érdekképviselet ezúttal közösen lép fel, és igénybe veszik a hírközlési ágazati szakszervezet segítségét, sőt - közleményük szerint "a közszolgálatiság védelmében" - ágazati sztrájkbizottságot alakítottak a Magyar Televízió és Duna Televízió munkatársainak képviselőivel.

Az FBI kéri: ha fent van a telefonján ez az alkalmazás, törölje azonnal

Az FBI kéri: ha fent van a telefonján ez az alkalmazás, törölje azonnal

Telefonokkal forgatott dögös kisfilmet a John Wick rendezője egy hócsatáról (videó)

Telefonokkal forgatott dögös kisfilmet a John Wick rendezője egy hócsatáról (videó)

Meghallgatta Gothárt, de még nem döntött róla az SZFE

Meghallgatta Gothárt, de még nem döntött róla az SZFE

Nem sokon múlt, hogy nem alakultak Farkas Bertalan szocialista brigádok, úttörőcsapatok

Nem sokon múlt, hogy nem alakultak Farkas Bertalan szocialista brigádok, úttörőcsapatok

Kirúgják Karácsonyék az FKF vezérét

Kirúgják Karácsonyék az FKF vezérét

Magyar Kupa: Kiesett a Ferencváros, két meccsen a hó győzött

Magyar Kupa: Kiesett a Ferencváros, két meccsen a hó győzött