Csád megszakította a diplomáciai kapcsolatokat a szomszédos Szudánnal, mert azzal vádolja, hogy támogatja az Idriss...

Csád megszakította a diplomáciai kapcsolatokat a szomszédos Szudánnal, mert azzal vádolja, hogy támogatja az Idriss Deby államfő megdöntésére szövetkezett, Egységfront a Változásért (FUC) szervezet vezette kormányellenes lázadókat, akik a múlt csütörtökön a főváros, N'Djamena ellen intéztek sikertelen támadást. Az államfő bejelentette: kiutasították az országból a szudáni diplomatákat. Azzal is fenyegetőzött, hogy ha a nemzetközi közösség júniusig nem tudja garantálni a csádi határok biztonságát, akkor kitoloncolják az országból a Szudán polgárháború sújtotta Dárfúr tartományából oda menekült mintegy 200 ezer embert. A n'djamenai kormány utóbb enyhített ezen az álláspontján, s közölte: erőszakkal senkit sem fognak távozásra kényszeríteni. Szudán közben újra és újra tagadja, hogy segítené a FUC fegyvereseit.

Megszólalt a szakma a Színművészetit ért támadások miatt

Megszólalt a szakma a Színművészetit ért támadások miatt

695 990 forintért piacra dobja a Samsung Magyarországon a Galaxy Foldot

695 990 forintért piacra dobja a Samsung Magyarországon a Galaxy Foldot

A lehető legrosszabbkor keveredett nehéz helyzetbe a Huawei Kínában

A lehető legrosszabbkor keveredett nehéz helyzetbe a Huawei Kínában

Videóra vette egy motoros, hogy végighajt egy forgalmas híd ívszerkezetén

Videóra vette egy motoros, hogy végighajt egy forgalmas híd ívszerkezetén

Összeért a 7200 tonnás acélszerkezetű új komáromi Duna-híd – fotók

Összeért a 7200 tonnás acélszerkezetű új komáromi Duna-híd – fotók

Az FBI kéri: ha fent van a telefonján ez az alkalmazás, törölje azonnal

Az FBI kéri: ha fent van a telefonján ez az alkalmazás, törölje azonnal