Bár jogerősen megnyerte a munkaügyi pert a péti Nitrogénművek Rt.

Bár jogerősen megnyerte a munkaügyi pert a péti Nitrogénművek Rt. négy dolgozója, akiket tavaly augusztusban rendkívüli felmondással bocsátottak el, a cég mégsem hajlandó foglalkoztatni őket. "A munkaviszonyunkat helyreállítják ugyan, de arra hivatkoznak, hogy állásunkat azóta betöltötték, így csak alapbért kapunk, ami az átlagosan elérhető keresetünk alig több mint a fele" - mondta a HVG-nek Falussy Sándor, a Nitrogén Összefogás Szakszervezet elnöke, hozzátéve, kedden közölték velük: a gyár területére sem léphetnek be, csupán korlátozott időben a szakszervezeti irodába. Korábban az üzemi tanács - amelynek az érintett négy dolgozó is tagja volt - beperelte a céget, hogy megakadályozza a vállalati jóléti ingatlanok, például a művelődési ház és a munkásszálló eladását. Ezt a pert első fokon megnyerték, másodfokon elveszítették, ám a Legfelsőbb Bíróságon mégis megnyerték. Ez alapján újabb pert indítottak a közben már bekövetkezett eladások miatt, ezért munkáltatójuk rendkívüli felmondással elbocsátotta őket, mondván, információkat adtak ki a folyamatban lévő jogi vitáról, ami sérti a társaság érdekeit, jó hírét és üzleti titkát. Múlt csütörtöki ítéletében a Veszprém Megyei Bíróság helybenhagyta az elsőfokú döntést, amely szerint a felmondás nem alapult valós indokon. "A meghurcoltatásért példás összegű kártérítést követelünk, és kérjük az elmaradt munkabér kifizetését is" - mondta a HVG-nek Falussy.

Saját cégét támogatta a Pénzügyminisztérium a vállalatok megsegítésére szánt pénzzel

Saját cégét támogatta a Pénzügyminisztérium a vállalatok megsegítésére szánt pénzzel

Videó: 30 kocka/perc sebességgel dolgozik a legóválogató gép, amit mesterséges intelligencia hajt

Videó: 30 kocka/perc sebességgel dolgozik a legóválogató gép, amit mesterséges intelligencia hajt

Mi lesz most a színházakkal? Kövesse velünk élőben az eseményeket!

Mi lesz most a színházakkal? Kövesse velünk élőben az eseményeket!

Új-zélandi vulkánkitörés: eddig öt halottról tudni

Új-zélandi vulkánkitörés: eddig öt halottról tudni

Lebukott a nagykövet, amint újságba csomagolva vitte ki a lopott holmit

Lebukott a nagykövet, amint újságba csomagolva vitte ki a lopott holmit

Beleírták a Gothár-ügyet a színházakról szóló törvényjavaslatba

Beleírták a Gothár-ügyet a színházakról szóló törvényjavaslatba