"Aki nem szeretné, hogy a hazugság árát velünk fizettessék meg, éljen demokratikus jogával, és csatlakozzon a Fidesz...

"Aki nem szeretné, hogy a hazugság árát velünk fizettessék meg, éljen demokratikus jogával, és csatlakozzon a Fidesz Jó reggelt, Magyarország című kiáltványához" - mondta Orbán Viktor a hétvégén Tusnádfürdőn, a XVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen tartott előadásában. A Gyurcsány-kormányt a tavaszi választási kampányban elhangzottak miatt az emberek tudatos megtévesztésével, félrevezetésével vádoló Fidesz-elnök az aláírásgyűjtő akció mellett szeptember 23-ára tiltakozó nagygyűlést hirdetett a budapesti Hősök terére. Az önkormányzati választások előtt egy héttel sorra kerülő rendezvény helyszínének szimbolikus jelentősége van - emelte ki a pártelnök, utalva arra, hogy "a politikai hazugságokra épülő egypártrendszer 1989-ben az 56-os forradalom kivégzett áldozatainak búcsúztatásával a Hősök terén bukott meg". Az akciókkal kapcsolatban - amelyeket Orbán a hírek szerint pártjában is csak szűk körben egyeztetett - még a Fideszen belül is megoszlanak a vélemények, mivel azok az ellenfél szavazótáborát is mozgósíthatják. A Tv2 közleményben tudatta, hogy a Jó reggelt, Magyarország szöveges megjelölést a Magyar Szabadalmi Hivatalnál korábban már lajstromoztatta, és az mint oltalom alatt álló, jó hírnevet élvező védjegy kizárólag a csatorna engedélyével használható. Az SZDSZ néhány prominens vezetője kedden - Szabadságot és piacgazdaságot címmel - ellenkiáltványt tett közzé, és szintén szeptember 23-ára "higgadt vitára" hívta a Városháza parkba a "szabad piacgazdaság híveit".

Jennifer Aniston lefagyasztotta az Instagramot

Jennifer Aniston lefagyasztotta az Instagramot

Edzőt és egyesületi elnököt ítéltek el a kézilabdás bundaügyben

Edzőt és egyesületi elnököt ítéltek el a kézilabdás bundaügyben

Születésnapi különleges sportautó készült az egyik legélvezetesebb Porschéból

Születésnapi különleges sportautó készült az egyik legélvezetesebb Porschéból

Tűzoltók csaptak össze a rendőrökkel egy párizsi tüntetésen

Tűzoltók csaptak össze a rendőrökkel egy párizsi tüntetésen

A Sky elindít egy fizetős hírcsatornát, amin egy szó sem fog esni a Brexitről

A Sky elindít egy fizetős hírcsatornát, amin egy szó sem fog esni a Brexitről

Halálos vonatbaleset Nagymarosnál

Halálos vonatbaleset Nagymarosnál