Hét évvel a beadvány után az Alkotmánybíróság (AB) elfogadta a Nyilvánosság Klub érveit, és felszólította az...

Hét évvel a beadvány után az Alkotmánybíróság (AB) elfogadta a Nyilvánosság Klub érveit, és felszólította az Országgyűlést, hogy az idei év végéig törvényben szabályozza a kormányülések jegyzőkönyvezésének gyakorlatát. Az eredeti beadvány azért született, mert a Fidesz-kormány idején sem tartalmi összefoglaló, sem szó szerinti jegyzőkönyv nem készült a kormány összejöveteleiről. Maga a kiváltó ok időközben tárgytalanná vált, mert már a Medgyessy-kormány ülésein is készült tartalmi összefoglaló és hangfelvétel, és ez nem változott a Gyurcsány-kormánynál sem. 1990 óta a kormány ügyrendjéről szóló kormányhatározatban szerepel, hogy a kormányüléseket dokumentálni kell. A Nyilvánosság Klub a beadványában azonban azt kérte, a dokumentálás szabályozását vegyék el a kormánytól. Az AB az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének egyik ajánlása alapján kifejtette, hogy néhány elkerülhetetlen kivételtől eltekintve a kormányzati dokumentumoknak megismerhetőknek kell lenniük, mert "a parlamenti demokrácia csak akkor működhet megfelelőképpen, ha az állampolgárok és választott képviselőik teljes körűen informáltak".

Drámai hatását mutatták ki a légszennyezettségnek

Drámai hatását mutatták ki a légszennyezettségnek

Tisza Istvánra nevezné át a Szabó Ervin Könyvtárat a Mi Hazánk

Tisza Istvánra nevezné át a Szabó Ervin Könyvtárat a Mi Hazánk

Itt biztosan megtalálja kedvenc Nintendo-játékait, és játszhat is velük

Itt biztosan megtalálja kedvenc Nintendo-játékait, és játszhat is velük

Délután szavaz a brit parlament a Brexit-megállapodásról. Vagy mégsem?

Délután szavaz a brit parlament a Brexit-megállapodásról. Vagy mégsem?

Ez az ingyen letölthető 66 oldalas kisokos segíthet, hogy tudatosabban használja a Facebookot

Ez az ingyen letölthető 66 oldalas kisokos segíthet, hogy tudatosabban használja a Facebookot

Radikális muszlim tanokat hirdető alapítvány nyit iskolát Budapesten?

Radikális muszlim tanokat hirdető alapítvány nyit iskolát Budapesten?