Megállapodás született, hogy legkésőbb december 9-éig, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) soron következő közgyűléséig...

Megállapodás született, hogy legkésőbb december 9-éig, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) soron következő közgyűléséig lemond Schmitt Pál MOB-elnök - ezt Vass Károly, a bizottság elnökségének tagja hozta nyilvánosságra a testület hétfői ülése után. Schmitt Pál cáfolta az állítást. Az ügy előzménye, hogy a 165 MOB-tagból 102-en csatlakoztak ahhoz az indítványhoz, amely megtiltaná, hogy a MOB elnöke, illetve főtitkára politikai párt elnöke, alelnöke vagy főtitkára legyen. Az indítványt Gyárfás Tamás médiavállalkozó, a MOB alelnöke tette, akit sokan máris Schmitt utódjának tekintenek. Esélyeit növelheti, hogy a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnökeként vezényelte le a múlt vasárnap nagy sikerrel és - Cseh László (képünkön) révén - két magyar arany- és további két ezüst-, illetve bronzéremmel zárult felnőtt úszó-Európa-bajnokságot. Gyárfás azon döntése, hogy az úszódöntőket a korábbi borsos árú, 5 ezer és 15 ezer forintos jegyek helyett ezer forintba kerülő belépőkkel lehetett megtekinteni, nagyban hozzájárult a nagyarányú látogatottsághoz: péntektől vasárnapig megtelt a 7 ezer fő befogadására alkalmas uszoda. Igaz, e gáláns ajánlat miatt szinte biztosra vehető, hogy a MÚSZ 120 millió forintos jegyárbevételi tervének legfeljebb a fele teljesül. Éppen fordított volt a helyzet a hétvégi 21. Forma-1-es magyar nagydíjjal: a 180 ezres nézőszám ugyan elmaradt a tavalyi - akciós belépőkkel felturbózott - 215 ezertől, ám a jegyárbevétel 20 százalékkal meghaladta a múlt évi mintegy 2 milliárd forintot. Egyébként némileg módosított szerződés alapján, de a következő öt évben is lesz Forma-1 autóverseny Mogyoródon - erről állapodott meg vasárnap Lamperth Mónika önkormányzati miniszter és Bernie Ecclestone, a Forma-1 irányítója. Vagyis az Ecclestone nevével fémjelzett Formula One Administration (FOA) élt a magyar állammal kötött, idén lejáró szerződés öt évvel történő meghosszabbításának lehetőségével. Az opciós jog változatlan feltételekről szólt, most mégis módosul a kontraktus: az EU tavaly augusztus óta érvényes dohányreklámtiltó irányelvére tekintettel kikerül az a passzus, amelynek alapján felmondható a szerződés a dohányreklámok elmaradása esetén (HVG, 2005. július 30.). Ez a mogyoródi nagydíj esetében becslések szerint mintegy 15 milliárd forint bevételkiesést okoz a FOA-nak, ám a versenyt szervező Hungaroring Sport Zrt.-nél azt közölték a HVG-vel, hogy a verseny jogdíja - amelyre idén a költségvetésben 3,15 milliárd forintot különítettek el - nem változik az eredeti szerződésben foglaltakhoz képest.

Lepöcegödrözte a kínai elnököt a Facebook - állítólag műszaki hiba történt

Lepöcegödrözte a kínai elnököt a Facebook - állítólag műszaki hiba történt

Negyvenen mártóztak meg a jeges vízben a megtisztulásért

Negyvenen mártóztak meg a jeges vízben a megtisztulásért

Az eső is csak bajt hoz a koalákra, meg aligátorokat – videó

Az eső is csak bajt hoz a koalákra, meg aligátorokat – videó

Hatalmas bulit csinál a Brexitből Boris Johnson

Hatalmas bulit csinál a Brexitből Boris Johnson

Karácsony: Tíz napon belül a fővárosi daganatgyanús betegek kezében lesz a CT- és MR-lelet

Karácsony: Tíz napon belül a fővárosi daganatgyanús betegek kezében lesz a CT- és MR-lelet

Feljelentésből tudta meg, hogy a miskolci kórházban három éve kivették a petevezetékeit

Feljelentésből tudta meg, hogy a miskolci kórházban három éve kivették a petevezetékeit