A Roma Sajtóközpont értesülése szerint több településen többen is kifogásolják, hogy bár időben leadták jelentkezési...

A Roma Sajtóközpont értesülése szerint több településen többen is kifogásolják, hogy bár időben leadták jelentkezési lapjukat, nem vették fel őket a kisebbségi választói jegyzékre, így nem választhatók és nem is szavazhatnak. Állításuk szerint jelentkezési lapjukat bedobták a polgármesteri hivatal gyűjtőládájába, de azok eltűntek onnan. Ilyen érintett például Baranyi Gusztáv, a Nógrád megyei Szirák roma önkormányzatának képviselője. Rónaszéki Péter, a település jegyzője szerint naponta kiürítették a gyűjtőládát, de ő nem találkozott Baranyi lapjával. Fátyol Mihály, a budapesti III. kerületi roma kisebbségi önkormányzat elnöke is így járt. Elmondása szerint az utolsó lehetséges napon, azaz július 15-én tizennyolc regisztrációs lapot dobott be a jegyzői iroda előtt felállított gyűjtőládába, és közülük háromnak nyoma veszett. Vidékről is többen fordultak hasonló panasszal a Roma Sajtóközponthoz. A regisztrációs lapokat levélben lehetett eljuttatni a jegyzőhöz vagy a polgármesteri hivatalban kitett ládákba bedobni. Mivel ez utóbbiakról a titkos szavazásra hivatkozva nem adtak átvételi elismervényt, nem bizonyítható, hogy tényleg bedobta-e valaki a lapját. Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman szerint jelenleg az ellenőrizhetetlen bürokrácia uralja a kisebbségi választási folyamatot. Hozzátette: nem tud mit tenni az elveszett lapok ügyében, mielőbb jogszabály-módosításra lenne szükség.

Duma Aktuál: Minden idők legnyomorultabb szexbotránya

Duma Aktuál: Minden idők legnyomorultabb szexbotránya

Orbán Viktorhoz fordul Bangóné a borsodi kórház feltételezett, illegális beavatkozásai miatt

Orbán Viktorhoz fordul Bangóné a borsodi kórház feltételezett, illegális beavatkozásai miatt

Keményen beszólt Márki-Zay Péternek Bessenyei Ferenc özvegye

Keményen beszólt Márki-Zay Péternek Bessenyei Ferenc özvegye

Magyarok győztek a klasszikus Dakar útvonalán zajló sivatagi ralin

Magyarok győztek a klasszikus Dakar útvonalán zajló sivatagi ralin

A khichdi lett az idei első ételrekord

A khichdi lett az idei első ételrekord

Az Élősködők kapta a hollywoodi színészcéh díját

Az Élősködők kapta a hollywoodi színészcéh díját