Jogutód nélkül szűnhet meg a 2000.

Jogutód nélkül szűnhet meg a 2000. évi tiszai ciánszennyeződést okozó nagybányai Transgold ausztrál-román vegyesvállalat, amely ellen a nagybányai törvényszék három hónapja felszámolási eljárást indított, hogy behajthatóvá váljon a cég jelenlegi 4,5 millió eurós adóssága. A hat évvel ezelőtti szennyezés miatt a magyar állam is 28,5 milliárd forintnyi kártérítést követel a cianidos kitermelési technológiát Verespatakon (képünkön) is alkalmazó bányavállalattól, ám ebben az ügyben még nem született jogerős ítélet. A cég sorsa tavasszal pecsételődött meg, amikor a többségi tulajdonos ausztrál Eurogold (korábbi nevén Esmeralda) vállalat megtagadta a többszöri kitermeléskorlátozás és -leállítás miatt fizetésképtelenné vált aranykitermelő vállalkozásának finanszírozását. Szóba került, hogy a Remin román állami cég felvásárolná az ausztrálok részvénypakettjét, de "a román állam nem érdekelt egy csődhelyzetben levő vállalat megvásárlásában" - közölte Codrut Seres gazdasági miniszter. A felszámolóbiztos egyébként október 2-án árverést hirdetett a Transgold teljes eszközállományára, a kikiáltási árat 5,1 millió euróban állapítva meg.

Véget ért az útzár az M3-on

Véget ért az útzár az M3-on

Margaritisz Szhinasz: Auschwitz, az emlékezésen túl

Margaritisz Szhinasz: Auschwitz, az emlékezésen túl

Talpak alá tett emlékmű: botlatókövek lepik el fél Európát

Talpak alá tett emlékmű: botlatókövek lepik el fél Európát

Magyar mesterséges intelligencia segít felbecsülni a szívelégtelenségben szenvedők kockázatait

Magyar mesterséges intelligencia segít felbecsülni a szívelégtelenségben szenvedők kockázatait

Eb-bronzérmes a magyar női vízilabda-válogatott

Eb-bronzérmes a magyar női vízilabda-válogatott

Tíz szavazattal nyert az egyik polgármester-jelölt Pötrétén

Tíz szavazattal nyert az egyik polgármester-jelölt Pötrétén