Tetszett a cikk?

Bocsánatot kért Csuka Tamás református lelkész, aki a Magyar Gárda augusztusi, a budai Várban tartott avatásán az...

Bocsánatot kért Csuka Tamás református lelkész, aki a Magyar Gárda augusztusi, a budai Várban tartott avatásán az árpádsávos zászlókra utalva azt mondta: "Az én imádságom az, hogy ezek a zászlók jelentsenek félelmet mindazok számára, akik anyagilag, szellemileg vagy fizikailag a kisujjukat is mozdítják Magyarország ellen." A napokban lezárult egyházi vizsgálat után Szabó István dunamelléki püspök közleményben szólt arról, hogy a korábbi tábori püspök Csukát sikerült meggyőznie, hogy "a református hitelvekkel és kegyességgel ütközik bármely tárgynak félelemkeltő funkciót tulajdonítani és ezért imádkozni". A lelkész egyébként egyeztetés nélkül vett részt az augusztusi avatáson, ahol Dévényi Ferenc katolikus pap és Bálintné Varsányi Vilma evangélikus lelkész is megjelent. Az ő esetükben nem született hivatalos egyházi elmarasztalás. A Magyar Gárda Hősök terén rendezett hét végi újabb ceremóniáján - ahol ezúttal majd hatszáz tagot avattak - már egyik egyház képviselője sem vett részt. Levélben köszöntötte a résztvevőket Wittner Mária fideszes képviselő. (A Magyar Gárda üzleteiről lásd cikkünket a 75. oldalon.)

A világlapok címoldalain Szájer József botránya

A világlapok címoldalain Szájer József botránya

Ilyen furcsa lámpákkal jöhet a megújult BMW X7

Ilyen furcsa lámpákkal jöhet a megújult BMW X7

Több helyen külföldi orvosokkal pótolnák a munkaerőhiányt Olaszországban

Több helyen külföldi orvosokkal pótolnák a munkaerőhiányt Olaszországban