Tetszett a cikk?

Volt munkatársak közérdekű panasszal fordultak a Miniszterelnöki Hivatalhoz és Fodor Gábor környezetvédelmi...

Volt munkatársak közérdekű panasszal fordultak a Miniszterelnöki Hivatalhoz és Fodor Gábor környezetvédelmi miniszterhez, mert újabb szabálytalanságokat gyanítanak a Kiskunsági Nemzeti Parknál, ezúttal az igazgatói posztra kiírt pályázatnál. A zöld tárca az egyik olyan minisztérium, ahol nem automatikusan meghosszabbították a vezető köztisztviselők kinevezését, hanem tendert hirdettek. A bejelentők egyike, Boros Emil állítja, hogy Kállay György jelenlegi igazgató előnyt élvez, mert bár hiányzik az előírt szakirányú végzettsége, mégis meghallgatták, míg több aspiránst, köztük Borost be se hívták beszélgetésre. Az ügy hátterében szakmai vita folyik: Kállay zömében természetvédőket bocsátott el, és inkább az uniós forrásbevonást is lehetővé tevő szürkemarha-tenyésztést erősítette, míg mások szerint a nemzeti park nem termelőszövetkezet. A környezetvédelmi tárca arra hivatkozik, hogy a pályáztatás még nem zárult le, és a posztot nem kaphatja meg az, akinek a végzettsége nem felel meg az előírtaknak.

Cser-Palkovics: Nem a Fideszre és nem Orbán Viktorra tettem esküt

Cser-Palkovics: Nem a Fideszre és nem Orbán Viktorra tettem esküt

650 lóerős villanyautóként támad a BMW i7

650 lóerős villanyautóként támad a BMW i7

Dacia árban jöhet a legolcsóbb elektromos Volkswagen

Dacia árban jöhet a legolcsóbb elektromos Volkswagen