A királypárti Bhutáni Egyesült Párt fölényes győzelmét hozta az abszolút monarchiából alkotmányos királysággá való...

A királypárti Bhutáni Egyesült Párt fölényes győzelmét hozta az abszolút monarchiából alkotmányos királysággá való átalakulás útján lévő Bhután történetének első parlamenti választása. A magas, 79 százalékos részvétel melletti voksoláson az alsóház 47 képviselőjét választották meg (a szenátusról tavaly decemberben szavaztak), s az ellenlábas Demokratikus Néppártnak mindössze három hely jutott. A közel 700 ezer lakosú, többségében buddhista, kisebbrészt hindu vallású himalájai országban 2001-ben kezdődött a demokratizálódás. Az akkori király, Dzsigme Szingje Vangcsuk új alkotmány megszövegezésére és parlamentáris rendszer kidolgozására adott utasítást, a napi ügyek intézését pedig átadta egy kinevezett minisztertanácsnak. 2006-ban a trónról is lemondott reformer fia, az idén megkoronázandó, 28 éves, Oxfordban tanult Dzsigme Keszar Namgjel Vangcsuk javára.

Elindult a hibridek gyártása a magyar Audinál

Elindult a hibridek gyártása a magyar Audinál

A politika felső köreihez vezetett a máltai újságíró meggyilkolása

A politika felső köreihez vezetett a máltai újságíró meggyilkolása

Krzysztof Zanussi: A populizmus Európa öngyilkosságának harmadik felvonása lehet

Krzysztof Zanussi: A populizmus Európa öngyilkosságának harmadik felvonása lehet

Migránsnak nézték és kitoloncolták a nigériai diáksportolókat a horvát rendőrök

Migránsnak nézték és kitoloncolták a nigériai diáksportolókat a horvát rendőrök

Kim Dzsong Un óvodásként csúfolja Trumpot

Kim Dzsong Un óvodásként csúfolja Trumpot

Szexista szobabicikli-reklám miatt veszített 1,5 milliárd dollárt egy cég

Szexista szobabicikli-reklám miatt veszített 1,5 milliárd dollárt egy cég