Majtényi László egykori adatvédelmi biztost (képünkön), az Eötvös Károly Közpolitikai intézet ombudsmannak...

Majtényi László egykori adatvédelmi biztost (képünkön), az Eötvös Károly Közpolitikai intézet ombudsmannak sikertelenül jelölt vezetőjét szánja a köztársasági elnök és a miniszterelnök az Országos Rádió- és Televízió Testület (ORTT) március végén megüresedő elnöki posztjára. Az ORTT és a média politikai befolyásoltságát a testület országgyűlési beszámolójában elismerő Kovács György megbízatása így lejár, a tagok többsége azonban marad: az MSZP Ladvánszky Györgyöt, a Fidesz Szalai Annamáriát, az SZDSZ Tímár Jánost, az MDF Wéber Jánost marasztalja a poszton. A KDNP azonban Meszleny László helyett Tirts Tamást nevezi. A jelöltekről az Országgyűlés egyszerű többséggel, várhatóan március 31-én dönt, s ugyanakkor szavaz arról is, hogy az ORTT-tagok megbízatása a médiatörvény hatályvesztésével is megszűnhet. Ötpárti egyeztetés folyik ugyanis a médiatörvényt felváltó új szabályozásról, amelynek alapjait a nemzeti audiovizuális médiastratégia (NAMS) vázolta fel. Közben a NAMS és a digitális átállásról szóló törvény kidolgozásánál bábáskodó Sarkady Ildikó audiovizuális kormánybiztos lemondott, de cáfolta azokat a híreket, melyek szerint ő tartott volna igény az ORTT elnöki posztjára. Az öt párt médiapolitikusai által aláírt törvényjavaslat szerint ha a testület megbízatása azért szűnik meg, mert a médiatörvény hatályát veszti, az érintettek további hat hónapon át a korábbi díjazásuknak megfelelő juttatásban részesülnek, az elnök a miniszteri, a tagok az államtitkári illetménynek megfelelő összeget kapnak.

Han Soloval árulnak egy Opel Merivát Kispesten

Han Soloval árulnak egy Opel Merivát Kispesten

Új légitársaságot alapít a Wizz Air

Új légitársaságot alapít a Wizz Air

Megtalálták a Föld legmélyebb kontinentális árkát

Megtalálták a Föld legmélyebb kontinentális árkát

Kitüntette a főpolgármester a 18 éves lány életét megmentő BKV-sofőrt

Kitüntette a főpolgármester a 18 éves lány életét megmentő BKV-sofőrt

Változnak a magyarországi rendszámok, több újdonság is jön

Változnak a magyarországi rendszámok, több újdonság is jön

Akkora ajándékot kaptak a céges bulin a dolgozók, hogy azóta se tértek magukhoz

Akkora ajándékot kaptak a céges bulin a dolgozók, hogy azóta se tértek magukhoz