A Fidesz Heves megyei választmányának elnöksége kizárta a pártból Csáki Zsigmondot, Heves város polgármesterét, a...

A Fidesz Heves megyei választmányának elnöksége kizárta a pártból Csáki Zsigmondot, Heves város polgármesterét, a megyei közgyűlés tagját, mert 2007 novemberében pályázatot írt ki a városi rendelőintézet üzemeltetésére, amit az Agria Ügyelet Kft. nyert meg. Ezzel szembeszegült a pártelnökség tavaly szeptemberi - máig érvényben lévő - döntésével, miszerint a fideszes önkormányzatok semmiféle magánszereplőt, profitorientált üzemeltetőt nem engednek az egészségügybe. Kizárták a pártból az Agria egyik tulajdonosát, Magyar Istvánt, az egri Markhot Ferenc Kórház megbízott osztályvezető főorvosát, a város Fidesz-szervezetének elnökét is. A Heves megyei közgyűlés kisebbségi Fidesz-frakciója - a kétfős többségű szocialistákkal szemben - kezdettől tiltakozik az ellen, hogy a hatvani, a gyöngyösi és a kiskunhalasi után az egri kórház üzemeltetési jogát is a HospInvest Zrt. kapja meg húsz évre. (Képünkön tüntetők a megyei közgyűlésen.) Az 1400 dolgozóból kilencszáz "kórházvédő" megtagadta a munkaszerződés aláírását, ami akadályozza az üzemeltető megállapodását az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral. Az üzemeltetési szerződést bíróságon támadta meg az Észak-magyarországi Közigazgatási Hivatal, mert szerinte a megye figyelmen kívül hagyta saját vagyonrendeletét. Mindeközben a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban együtt ünnepelt a HospInvesttel Kökény Mihály, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke és az alelnök fideszes Mikola István. Utóbbi a rendezvényen elmondta: megfelelő korlátokkal, szakmai vállalkozásokon keresztül helye van a magántőkének az egészségügyben. Mánya Kristóf, az egri kórházvédők szóvivője az MTI-vel közölte: tudomása szerint Mikola szakértői tevékenységet végez a kiskunhalasi kórházban. Mindezt határozottan cáfolta a HVG-nek Kollányi Gábor, a HospInvest elnöke.

Mire éri meg költenie az államnak? Kórházakra vagy ingyenes sportolási lehetőségekre?

Mire éri meg költenie az államnak? Kórházakra vagy ingyenes sportolási lehetőségekre?

Egyedül az óceánon: 160 kilométer után vissza kellett fordulnia Rakonczay Gábornak

Egyedül az óceánon: 160 kilométer után vissza kellett fordulnia Rakonczay Gábornak

Kamion és személyautó ütközött az M1-esen

Kamion és személyautó ütközött az M1-esen

A pletykák szerint záporozni fognak idén az érdekes telefonok a Samsungtól

A pletykák szerint záporozni fognak idén az érdekes telefonok a Samsungtól

Ne csodálkozzon, ha nem frissülnek a fizetős Chrome-bővítmények, komoly oka van

Ne csodálkozzon, ha nem frissülnek a fizetős Chrome-bővítmények, komoly oka van

Úgy hírlik, Dzsudzsák maradna az Emirátusokban

Úgy hírlik, Dzsudzsák maradna az Emirátusokban