Felmentett roma zenész

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) megismételt eljárásban első fokon felmentette a csoportosan elkövetett rablás...

A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) megismételt eljárásban első fokon felmentette a csoportosan elkövetett rablás bűntettének vádja alól azt az ismert roma zenészt és társát, akiket korábban ugyanez a bíróság szintén első fokon négy-négy év letöltendő börtönre ítélt (csaknem másfél évig voltak előzetes letartóztatásban). A Fővárosi Bíróság tavaly februárban új eljárásra kötelezte a PKKB-t, amiért az számos fontos részletet nem vizsgált kellően, így a vádlottak alibijét sem. Setét Ernő és Adu László kálváriája 2005 augusztusában kezdődött, amikor egy ittas férfi és élettársa feljelentést tett, hogy kirabolták őket a Keleti pályaudvarnál (az okozott kárt később az igazságügyi szakértő 114 400 forintban állapította meg). A VII. kerületi rendőrjárőr másnap egy környékbeli téren igazoltatta a két roma fiatalt, majd több mint egy hónap múlva őrizetbe vették őket. Az eljárás során a rendőrség egyetlen bizonyítéka a roma fiúk ellen az volt, hogy a sértettek felismerni vélték őket egy fotón. Szemtanúk, egy benzinkút kezelője, mobiltelefonjának híváslistája és egy videofelvétel is tanúsította, hogy Setét a rablás éjjelén Demecseren zenélt, Adu pedig tanúkkal igazolta, hogy akkor otthon aludt. Perjés Judit bírónő az első ítélethozatalkor mégis közölte: "A bíróságnak szemernyi kétsége sem maradt, hogy a rablást önök követték el." A megismételt eljárásban a PKKB-n egy másik bíró mindkét vádlottat felmentette. Az ítélet nem jogerős, az ügyész fellebbezett.