A másságukat hirdetők felvonulásának résztvevőit fizikai erőszak, közvetlen inzultus, leszámítva »némi« tojásdobálást...

A másságukat hirdetők felvonulásának résztvevőit fizikai erőszak, közvetlen inzultus, leszámítva »némi« tojásdobálást, nem érte - ezt Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter szögezte le Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek a múlt héten írt tájékoztatásában. Ellentmondásosnak nevezi az erőszakos "vagy a laikusok által annak tekintett" magatartások bírósági megítélését, és ezért - a fentiek alapján nem tudni, milyen irányú - jogszabály-módosítást kezdeményez. A jelentésből kitűnik, a július 5-ei melegfesztivált ért támadás során 17 rendőr sérült meg, a biztosítás több mint 250 millió forintba került, de így is 10 millió forintos kár keletkezett a rendőrségi járművekben, felszerelésekben. A rendőrség lapzártánkkor 63 gyanúsított ellen jár el, négyet a hét végén állított elő. Eközben kézzelfogható eredmény nélkül ért véget az a múlt heti találkozó, amelyet az attak miatt hívott össze a kormányfő, és amelyen megjelent az összes meghívott közjogi méltóság: Sólyom László köztársasági elnök, Szili Katalin házelnök, Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke és Kaposvári Bertalan, a Legfelsőbb Bíróság elnöki jogkörű alelnöke.

A khichdi lett az idei első ételrekord

A khichdi lett az idei első ételrekord

Meghan Markle apja a monarchia szétzilálásával vádolja a lányát

Meghan Markle apja a monarchia szétzilálásával vádolja a lányát

Mínusz 9 fokig is lehűlhet a levegő jövő héten

Mínusz 9 fokig is lehűlhet a levegő jövő héten

Levették Pokorni nyilas nagyapjának nevét a XII. kerületi turulszoborról

Levették Pokorni nyilas nagyapjának nevét a XII. kerületi turulszoborról

A mi autónk: teszten a kecskeméti új Mercedes CLA

A mi autónk: teszten a kecskeméti új Mercedes CLA

Élőben követheti egy magyar ultrafutó rekorddöntését

Élőben követheti egy magyar ultrafutó rekorddöntését