Gyér érdeklődés, körülbelül száz ember előtt avatták fel az egy évtizedig készült vereckei emlékművet.

Gyér érdeklődés, körülbelül száz ember előtt avatták fel az egy évtizedig készült vereckei emlékművet. Eredetileg Sólyom László és Viktor Juscsenko köztársasági elnökök közösen adták volna át, ám ettől az ukrán fél elállt, így Bársony András kijevi magyar és Dmitro Tkacs budapesti ukrán nagykövetre maradt a ceremónia. Ukrajnában nagy tiltakozás kísérte az emlékmű felállítását, ezért ugyanott sebtében emeltek egy másikat is az 1939-ben elesett úgynevezett Szics-gárdistáknak is. Az ünnepségen nem vett részt az emlékmű építési engedélyével rendelkező és a megvalósításért sokat tevő Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), míg politikai ellenfele, az Ukrajnai Magyar Demokratikus Szövetség (UMDSZ) képviseltette magát. Emiatt további avatás is várható, hiszen a KMKSZ nyilvánvalóan megrendezi majd a maga ünnepségét. Az UMDSZ is tervez egy új avatót augusztusban, mert most elfelejtették meghívni az egyházak képviselőit, pedig szeretnék felszenteltetni a művet.

Nem hoztak áttörést Salviniéknek a tartományi választások

Nem hoztak áttörést Salviniéknek a tartományi választások

Négy autó ütközött össze a Ferihegyi repülőtérre vezető úton

Négy autó ütközött össze a Ferihegyi repülőtérre vezető úton

Ákos haja égnek mered, egymást nyalogató punkok és a Hableány-tragédia – ezek voltak 2019 legjobb magyar sajtófotói

Ákos haja égnek mered, egymást nyalogató punkok és a Hableány-tragédia – ezek voltak 2019 legjobb magyar sajtófotói

Változtatásokra készülnek a Diákhitelnél

Változtatásokra készülnek a Diákhitelnél

Olyan kommentháború van a Lidl egyik posztja alatt, hogy arról kár lemaradni

Olyan kommentháború van a Lidl egyik posztja alatt, hogy arról kár lemaradni

Billie Eilish tarolta le a Grammy-díjkiosztót

Billie Eilish tarolta le a Grammy-díjkiosztót