szerző:
HVG

A tavaly városi rangot kapott Zamárdinak 8 millió forint perköltség mellett 75 millió forintot kell fizetnie a...

A tavaly városi rangot kapott Zamárdinak 8 millió forint perköltség mellett 75 millió forintot kell fizetnie a szomszédos Szántódnak – így döntött a Legfelsőbb Bíróság. Kettejük vagyonvitája 1997-ben Szántód kiválásával kezdődött, amikor az összlakosság 13,5 százaléka által lakott új település a teljes belterület 52 százalékát magával vitte úgy, hogy a közintézmények egytől egyig Zamárdinál maradtak. 2004-ben szintén bírósági döntés nyomán Szántód 200 hektár területet visszaadni kényszerült (HVG, 2009. január 3.). Dolgos János szántódi polgármester szerint ők a mostani döntés nyomán sem érzik magukat nyertesnek, mert nagy adóbevételt jelentő üdülőterületet veszítettek el korábban. A jogtalan területhasználat címén 300 millió forintot hiába követelő Zamárdi polgármestere, Csákovics Gyula szerint lehet, hogy nemzetközi bíróságon keresik tovább az igazukat.

Új tarifákat vezetett be a Telenor, itt találja, melyikben mi van

Új tarifákat vezetett be a Telenor, itt találja, melyikben mi van

Vekerdy Tamás utolsó tanácsa a Nők Lapjában: egyik gyerek sem hülye

Vekerdy Tamás utolsó tanácsa a Nők Lapjában: egyik gyerek sem hülye

Elhunyt Ráduly Margit rádiós

Elhunyt Ráduly Margit rádiós

Tiszaeszláron megbukott a MIÉP

Tiszaeszláron megbukott a MIÉP

Letartóztattak több embert, aki kapcsolatban állt a párizsi késelővel

Letartóztattak több embert, aki kapcsolatban állt a párizsi késelővel

Mark Ruffalo is gratulált a magyar ellenzéknek és Karácsony Gergelynek

Mark Ruffalo is gratulált a magyar ellenzéknek és Karácsony Gergelynek