szerző:
HVG

A Fidesz – a pártok közül elsőként – hivatalosan is bejelentette, hogy Páva Zsoltot, a város 1994–1998 közötti...

A Fidesz – a pártok közül elsőként – hivatalosan is bejelentette, hogy Páva Zsoltot, a város 1994–1998 közötti polgármesterét indítja a pécsi időközi polgármester-választáson. Az MSZP valószínűleg csak az utolsó pillanatban, a választás napjának kitűzésén, azaz február 20-án jelenti be jelöltjét. Bár Szili Katalin neve többször is fölmerült a szocialisták lehetséges jelöltjeként, a HVG úgy tudja, a házelnök egy készülő, az esélyeket szondázó közvélemény-kutatástól tette függővé az indulását. A mérleg nyelvének tartott, a szocialistáknál kegyvesztetté lett MSZP-s Juhász István (2006-ben készült képünkön Toller László polgármesterrel) valószínűsíthetően abban az esetben dönt a függetlenként való megméretése mellett, ha a pécsi városi közgyűlés lapzártánk után szentesíti két önkormányzati bizottságból való kizárását. Juhász politikai befolyásának csökkentését azért kezdeményezte a pécsi MSZP-frakció, mert szerintük a politikus szándékosan szivárogtatta ki a sajtónak politikai terveit, amivel saját pártját igyekszik gyengíteni (HVG, 2009. február 7.). Az MDF és a SZDSZ még hezitál, a Jobbik egy egyetemi oktatót készül elindítani.

A tábornokok vesztegetési perének 17 vádlottja közül ketten vonulnak börtönbe

A tábornokok vesztegetési perének 17 vádlottja közül ketten vonulnak börtönbe

1300 éves katona érintetlen sírját találták meg a kutatók

1300 éves katona érintetlen sírját találták meg a kutatók

Szörényi Levente kapta az Emberi méltóságért kitüntetést

Szörényi Levente kapta az Emberi méltóságért kitüntetést

Narancs riasztást adtak ki a szélvihar miatt, a vasúti menetrend is borul

Narancs riasztást adtak ki a szélvihar miatt, a vasúti menetrend is borul

Doku360: "Cikiztek, hogy balettozom, de a tánc felszabadító érzés"

Doku360: "Cikiztek, hogy balettozom, de a tánc felszabadító érzés"

Rossi: A magyar focisták energiakészlete kimerül a nagy meccsek előtti felkészülésben

Rossi: A magyar focisták energiakészlete kimerül a nagy meccsek előtti felkészülésben