szerző:
HVG

Négy ponton kellett javítást kérnie a tavaly nyáron átadott Balatonkeresztúr–Zalakomár közötti sztrádaszakaszon az...

Négy ponton kellett javítást kérnie a tavaly nyáron átadott Balatonkeresztúr–Zalakomár közötti sztrádaszakaszon az üzemeltető Állami Autópálya-kezelő Zrt.-nek (ÁAK) a kivitelező Porr–Terrag–Asdag konzorciumtól. A tőzeges talaj miatt az eredeti építkezéshez mérnöki bravúrra volt szükség, és némi fennakadást okozott az is, hogy a konzorciumból menet közben fizetésképtelenség miatt kiesett a Viadom Zrt. Az ÁAK útellenőrei észlelték, hogy az útburkolaton puklik jelentek meg, mert a tőzeges talaj helyenként megsüllyedt. Ideiglenes megoldásként felmarták a kérdéses helyeken az utat, a végleges aszfaltburkolásra csak tavasszal van mód. A Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. nem rendelt el vizsgálatot az ügyben. Reményik Kálmán vezérigazgató a HVG-nek elmondta, a hibamennyiség nem több, mint általában az újonnan átadott sztrádáknál.

Államtitkár 9 év Fidesz-kormányzás után: Intézkedésekre van szükség az egészségügyben

Államtitkár 9 év Fidesz-kormányzás után: Intézkedésekre van szükség az egészségügyben

Ez az új villanyterepjáró a Mercedes és Kína szerelemgyereke

Ez az új villanyterepjáró a Mercedes és Kína szerelemgyereke

Nagyon rákattantak az iPhone-osok az új szoftverre

Nagyon rákattantak az iPhone-osok az új szoftverre

Verseny nélkül tarolhatnak Mészáros Lőrinc cégei a paksi közbeszerzéseken

Verseny nélkül tarolhatnak Mészáros Lőrinc cégei a paksi közbeszerzéseken

Olyan pozíciót kapott a NATO-ban Mesterházy, amilyet magyar politikus még nem

Olyan pozíciót kapott a NATO-ban Mesterházy, amilyet magyar politikus még nem

Itt a péntek délután, egymást érik a balesetek

Itt a péntek délután, egymást érik a balesetek