szerző:
HVG

A rendőrség nem lát összefüggést a között a romákkal kapcsolatba hozható három bűncselekmény között, amelyek a múlt...

A rendőrség nem lát összefüggést a között a romákkal kapcsolatba hozható három bűncselekmény között, amelyek a múlt héten történtek Borsodban. Múlt kedd este verekedéshez riasztották a sárospataki rendőröket Olaszliszkára. Ők megpróbálták szétválasztani a garázdálkodókat, eközben az egyik férfi kést rántott, egy másik pedig kivette a pisztolytáskából az egyik rendőr töltött fegyverét, és ráfogta, egy nő pedig kutyákat uszított a rendőrökre. A bíróság elrendelte a fegyvertolvaj előzetes letartóztatását, arra azonban a rendőrség nem kívánt válaszolni a HVG-nek, hogy indul-e vizsgálat a rendőr ellen. Egy 18 éves roma fiatalembert péntek éjszaka megszúrtak Kazincbarcikán, már nem tudtak segíteni rajta a kórházban. Mielőtt leszúrták, egy szórakozóhelyen járt, ahol verekedés tört ki. Szombat éjszaka pedig roma családok között kirobbant verekedéshez hívták a rendőröket Körömbe. A miskolci rendőrök úgynevezett csapaterővel vonultak a helyszínre, és több környékbeli kapitányságtól is kértek segítséget, hogy megfékezzék az iskolai ballagást ünneplő tömeget. Többen rájuk támadtak, és két rendőrautót is összetörtek. Végül 28 személyt állítottak elő hivatalos személy elleni erőszak miatt, de senki sem került őrizetbe.

Vitray: „Nem tudom, illik-e ilyet mondani, de gondnokság alá helyezett ez az első évfolyam”

Vitray: „Nem tudom, illik-e ilyet mondani, de gondnokság alá helyezett ez az első évfolyam”

Rejtélyes körülmények között meghalt egy ukrán kamionos Nagykanizsán

Rejtélyes körülmények között meghalt egy ukrán kamionos Nagykanizsán

A világűr határára küldi az 5G-s okostelefonját a Samsung, és bárki "használhatja" majd

A világűr határára küldi az 5G-s okostelefonját a Samsung, és bárki "használhatja" majd

Közös magyar lista indul a szlovák választáson

Közös magyar lista indul a szlovák választáson

Visszafordítható-e a halál? Újraírhatja a halál fogalmát egy új tudományos felfedezés

Visszafordítható-e a halál? Újraírhatja a halál fogalmát egy új tudományos felfedezés

Több ezer fővel csökkent Budapest lakossága

Több ezer fővel csökkent Budapest lakossága