szerző:
HVG

Egyszerre két államfője is lehet a héten a közép-amerikai Hondurasnak.

Egyszerre két államfője is lehet a héten a közép-amerikai Hondurasnak. A vasárnap katonai erővel elmozdított, majd Costa Ricába vitt Manuel Zelaya baloldali liberális elnök vissza akar utazni hazájába, ám a tegucigalpai parlament időközben államfővé nevezte ki a szintén liberális párti Roberto Micheletti korábbi házelnököt. A hatóságok jelezték, ha Zelaya visszatér, letartóztatják. Azért távolították el a hatalomból, mert azt tervezte, hogy véleménynyilvánító népszavazást tart az alkotmánymódosításról, amely – a radikális baloldali Hugo Chávez venezuelai elnök példáját követve – lehetővé tenné számára a másodszori indulást az elnöki posztért. Chávez – aki katonatisztként korábban maga is megkísérelt államcsínyt – kijelentette, hogy meg kell leckéztetni a puccsistákat Hondurasban, és készültségbe helyezte hadseregét. Az USA és számos ország puccsnak minősítette Zelaya eltávolítását, és felszólította Tegucigalpát a demokratikus rend helyreállítására.

Milliós tömegek vonultak az utcára Libanonban

Milliós tömegek vonultak az utcára Libanonban

Sokan örülnének annak a funkciónak, amit az Instagram épp tesztel

Sokan örülnének annak a funkciónak, amit az Instagram épp tesztel

Új szelek fújnak az ellenzéki győzelem után a képhamisításba keveredett bajai lapnál

Új szelek fújnak az ellenzéki győzelem után a képhamisításba keveredett bajai lapnál

Johnson kérte is a Brexit halasztását, meg nem is

Johnson kérte is a Brexit halasztását, meg nem is

Igazi csoda, amit az olasz tudósok művelnek, legalábbis csoda nagy trükközés

Igazi csoda, amit az olasz tudósok művelnek, legalábbis csoda nagy trükközés

Még az idén megérkezhet iPadre a Photoshop, de nem lehet felhőtlen az öröm

Még az idén megérkezhet iPadre a Photoshop, de nem lehet felhőtlen az öröm