szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Nem mindenütt alakulnak úgy a Fidesz jelöltállítási tervei, ahogy azt a pártvezetés elképzelte. Zala megye 4.

Nem mindenütt alakulnak úgy a Fidesz jelöltállítási tervei, ahogy azt a pártvezetés elképzelte. Zala megye 4. választókörzetében, ahol 1998 óta háromszor is Nógrádi László lett a befutó – 2002-ben például az első fordulóból jutott a parlamentbe a volt közlekedési miniszter –, most Kövér László választmányi elnököt indítanák (ő korábban kétszer is szülővárosában, Pápán próbálkozott, de csak 1990-ben – még SZDSZ-támogatással – szerzett egyéni mandátumot, azóta listás képviselő). A körzethez tartozó gelsei Fidesz-alapszervezet nem ért egyet a Zalához a felesége révén kötődő egykori titokminiszter Lentiben történő indításával: a múlt héten a jelölése ellen szavaztak. Lenti város fideszesei viszont szívesen látnák Kövért, ami mögött információink szerint az áll, hogy Nógrádi a város polgármestereként néhány helyi párttársa üzleti érdekét „felülírva” többször is az önkormányzat szempontjai szerint döntött. A tervezettnél lassabban halad a képviselőjelöltek meghallgatása is a Fideszben. A pártelnök – Kövér Lászlóval és Kubatov Gábor pártigazgatóval egyetemben – eddig 120 jelöltet számoltatott be. November közepe helyett így várhatóan csak december elején véglegesítik a Fidesz–KDNP-szövetség 176 egyéni jelöltjének névsorát.

Pert indíthat az Európai Bizottság az AstraZeneca ellen

Pert indíthat az Európai Bizottság az AstraZeneca ellen

Zsákutcába vezet a klímaváltozás, de van még esély kifarolni

Zsákutcába vezet a klímaváltozás, de van még esély kifarolni

Plágium miatt perli Balázs Klárit egy francia zeneszerző, az énekesnő elismerte tettét

Plágium miatt perli Balázs Klárit egy francia zeneszerző, az énekesnő elismerte tettét