szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

88 éves korában a múlt héten elhunyt a magyar népesedési helyzet örök kárhoztatója.

88 éves korában a múlt héten elhunyt a magyar népesedési helyzet örök kárhoztatója. Fekete Gyula a rendszerváltás óta nem találta helyét, írásai visszhangtalanok maradtak, megszólalásai már nagyon keveseket érdekeltek. Pedig 30-40 évvel ezelőtt az egykori sárospataki diák minden szavára figyeltek, élharcosa volt például a gyes bevezetésének. Az akkor politikailag kényes szervezetnek számító Írószövetség egyik vezetője volt, véleményére társai éppúgy adtak, mint az egypárt vezetői. A nyolcvanas években a lakitelki tanácskozás egyik szervezője, majd levezető elnöke volt, és alelnöke lett az MDF-nek. Onnan már haraggal és keserűséggel távozott, rövid időre még elvállalta a Magyar Néppárt elnöki tisztét, majd 1991-ben végleg visszavonult a politikai életből.

Már 300 beazonosított koronavírus-fertőzött van Magyarországon

Már 300 beazonosított koronavírus-fertőzött van Magyarországon

A hajléktalanoknak betarthatatlan a kijárási korlátozás

A hajléktalanoknak betarthatatlan a kijárási korlátozás

Videó: A Tesla Model 3 már magától lefékez a piros lámpánál

Videó: A Tesla Model 3 már magától lefékez a piros lámpánál