Több mint 100 ezer euró (körülbelül 26 millió forint) összegű kárt okozott 2006 és 2007 folyamán az a nemzetközi...

Több mint 100 ezer euró (körülbelül 26 millió forint) összegű kárt okozott 2006 és 2007 folyamán az a nemzetközi bűnszövetkezet, amely Bulgáriából származó hamis 200 eurós bankjegyeket terjesztett Magyarországon. A Nemzeti Nyomozó Iroda által tavaly indított és a napokban vádemelési javaslattal lezárt nyomozás során egy ukrán, három bolgár és négy magyar személy ellen folyt eljárás. Az ügy német gyanúsítottja Németországban felel tettéért. A hamis euró terítésének egyik módja az volt, hogy a másolt bankókkal foglaltak szállást magyar hotelekben, majd azt visszamondva igazi euróhoz jutottak. A hamisítványokkal állítólag csak laikusokat lehetett megtéveszteni, mert nem bankjegypapírra nyomtatták őket. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az euróhamisítások toplistáját jelenleg a 200-as bankó vezeti (korábban az 50-es volt a sláger), mindegyik külföldön készült. A másolatokat általában a vízjel és a bankjegyen végigfutó fémes hatású holografikus csík hiánya buktatja le.

Térey János posztumusz kötete: mintha érezte volna a közelgő véget

Térey János posztumusz kötete: mintha érezte volna a közelgő véget

Karácsony Gergely a Lokált a közterületekről is kitiltaná

Karácsony Gergely a Lokált a közterületekről is kitiltaná

Halálra gázolt a vonat egy embert Keszthelyen

Halálra gázolt a vonat egy embert Keszthelyen

6,6 milliárd forintot adtak ezért a festményért, pedig nem is szép

6,6 milliárd forintot adtak ezért a festményért, pedig nem is szép

Megmutatta a NASA, milyen ruhákban dolgoznak majd az űrhajósai a Holdon és a Marson

Megmutatta a NASA, milyen ruhákban dolgoznak majd az űrhajósai a Holdon és a Marson

Nincs meglepetés, még mindig az Apple a világ egyik legértékesebb márkája

Nincs meglepetés, még mindig az Apple a világ egyik legértékesebb márkája