Egyezséggel zárulhat az Európai Bizottság (EB) és a magyar kormány lapzártánk után esedékes tárgyalása a lex Mol...

Egyezséggel zárulhat az Európai Bizottság (EB) és a magyar kormány lapzártánk után esedékes tárgyalása a lex Mol, illetve az időközben hatályon kívül helyezett privatizációs törvény miatt Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárások ügyében. A HVG úgy tudja, a múlt héten az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülése alatt Draskovics Tibor igazságügyi és rendvédelmi miniszter kötetlen megbeszélésen arra jutott Charlie McCreevy belső piaci biztossal, hogy igyekeznek mielőbb lezárni a vitát. Az EB tavaly novemberben figyelmeztette Magyarországot, hogy a lex Molként emlegetett törvény egyes rendelkezései sértik a tőkemozgás és a letelepedés szabadságának elveit. Az EB nem szüntette meg az aranyrészvény intézménye miatt 2005 végén indított kötelezettségszegési eljárást sem, sőt tavaly júniusban úgy döntött, az Európai Bíróság elé viszi az ügyet, ám ezt mindeddig nem tette meg. Brüsszelben aggályosnak tartják, hogy a Mol közgyűlése tavaly nem törölte el a 10 százalékos szavazatkorlátozás feloldásához kapcsolódó állami elsőbbségi jogot. A körvonalazódó kompromisszum lényege, hogy aranyrészvényügyben az EB eltekintene a bírósági eljárástól, Magyarország viszont módosítaná a lex Mol két kifogásolt pontját.

Karrier

Biztosítás munkanélküliségre

Főként a felsőfokú végzettségűek érdeklődnek az állásuk elvesztésekor támaszt adó új biztosítás iránt. Effajta kockázat ellen korábban csak banki hitelfelvételhez kapcsolódva lehetett védekezni.

Zseniális: egy amerikai iskola diákjai eltáncolták a Bosszúállók: Végjáték csatajelenetét

Zseniális: egy amerikai iskola diákjai eltáncolták a Bosszúállók: Végjáték csatajelenetét

Will Smith születésnapi koncertet ad a Bazilikánál

Will Smith születésnapi koncertet ad a Bazilikánál

Magyar módra regulázná meg a sajtót a lengyel kormánypárt

Magyar módra regulázná meg a sajtót a lengyel kormánypárt

Trump örülhet, mégis őrjöng: csökkentette az irányadó kamatot a Fed

Trump örülhet, mégis őrjöng: csökkentette az irányadó kamatot a Fed

Tony Stark még egy film erejéig visszatér

Tony Stark még egy film erejéig visszatér

Közel hatvan év börtönt kaptak az elkábult lányt megerőszakoló borsodi férfiak

Közel hatvan év börtönt kaptak az elkábult lányt megerőszakoló borsodi férfiak