„…olyan kurátort választottunk Christine Macel személyében, aki elkötelezetten hangsúlyozza a művészeknek azon fontos szerepét, amellyel saját univerzumokat hoznak létre, és életerőt fecskendeznek a világba, amelyben élünk” – indokolta a döntést Paolo Baratta, a rendezvénysorozat elnöke a 2017-es Velencei Képzőművészeti Biennálé főkurátorának kiválasztásakor. Külön kiemelte azt is, hogy „Christine Macelnek a Pompidou Központban töltött évei gazdag lehetőséget kínálnak arra, hogy felfedezze és felismerje a világ különböző pontjairól jövő új energiákat”.
Hivatali idejének egyik utolsó szimbolikus aktusaként nyitotta meg 2016. szeptember 24-én Barack Obama, az Egyesült Államok 44., egyben első fekete elnöke a National Museum of African American History & Culture-t (Afrikai-Amerikai Történelem és Kultúra Nemzeti Múzeumát) – hogy aztán pár hét múlva átadja posztját a fehér felsőbbrendűséget a XXI. században is hangoztatóktól elhatárolódni cseppet sem igyekvő s – részben – ezzel választást nyerő utódjának.
Megértő módban – Documenta 14 Kassel / Saját univerzum – az 57. Velencei Biennálé / Versenyben a private salesszel – ArtBasel 2017 / Sem amazon, sem Mária – feminista avantgárd Bécsben / Temetetlen múlt – az Afrikai-Amerikai Történelem és Kultúra Múzeuma / Szigetet és mentőövet! – Németh Lajos 1986-os életinterjúja / Hülye, aki elolvassa – beszélgetés a Hejettes Szomlyazókkal
Ilyen finoman kihívó érzékiséget – legalábbis az Alpoktól északra – nem látott a világ, amíg 1509-ben idősebb Lucas Cranach (1492–1553) meg nem festette a szerelem istennőjét, mégpedig életnagyságban. Vénusz erős fényben áll, szűzies, tökéletes alakja éles vonalakkal különül el a fekete háttértől. Jobb vállát, derekát és szeméremdombját is pusztán vékony, átlátszó fátyol fedi. Fejét kissé balra billenti, tekintete melankóliát, beletörődést sugároz, hiszen tudja: a szerelem nem mindig hozza el a boldogságot. A Botticelli Vénuszához hasonlatos nőalak karjai azonban kissé túl hosszúak, és virágos mező helyett barátságtalan, kavicsos környezet veszi körül. Egyik kezét a kis Cupido fején nyugtatja, aki kutató pillantást vet a nézőre, készen arra, hogy veszélyes nyilát kilője.
A Frieze több mint negyedszázada van jelen a kortárs művészeti szcénában. A brand magazin formájában debütált 1991-ben, majd a művészeti élet és piac növekedésével összhangban Amanda Sharp és Matthew Slotover, a lap alapító szerkesztői 2003-ban kortárs művészeti vásárt szerveztek Londonban. Az ambiciózus rendezvény azóta is a legprogresszívebb, legújabb trendeknek nyújt platformot. 2012-ben profilja és mérete tovább bővült: a Frieze mellett megnyílt a Frieze Masters vásár Nagy-Britannia fővárosában, ahol évről évre megtekinthetők a klasszikus és a XX. századi nagymesterek galériáinak standjai. 2014-ben a Frieze New Yorkot is beindították, mely a helyi színtér növekedésére reagálva ötvözi a két korszakbeli fókuszt az Újvilág művészeti és műkereskedelmi központjában. Még éppen időben, ugyanis idén először a klasszikus és modern művészetnek szentelt topvásár, a TEFAF is betört Manhattanbe – ráadásul a Frieze New York megrendezésével párhuzamosan. Az erős versenytárs némileg megbolygatta a Frieze New York koncepcióját, de ez nagyon is kedvező fejleménynek tűnik.
Az Art Dubai művészeti vásár mellett a Sharjah Biennálé a Közel-Kelet legjelentősebb kortárs művészeti fóruma, mely már a kezdetektől a hagyományoknak, a térség etnikai-nemzeti szellemének megőrzésére, s emellett a hangsúlyos nemzetközi megjelenésre, a régiónak a nagyvilággal történő összekapcsolására törekszik. Az idén március 12. és június 12. között megrendezett esemény gazdag költségvetése, széles körű támogatottsága – és ennek köszönhetően jeles külföldi művészeti szakemberek, kurátorok és művészek közreműködése –, a magas szintű szakmai programok, valamint a helyi közönség számára szervezett edukációs programok mára sokszorosan meghozták gyümölcsüket. Nemcsak a biennálé, de a közel-keleti kortárs művészet is felkerült a nemzetközi színtér radarjára: immár jelentős külföldi érdeklődés övezi a régió művészeit, rendezvényeit.
A létezés taktikái – Kondor Béla a Testőrpalotában / Moszkva glocal – kortárs művészet az orosz fővárosban / Véletlennek köszönhető? – két tárlat a szamizdat-övezetből / Trendek közt sétálva – tudósítás a Frieze New Yorkról / Csoportenergia – a Pécsi Műhely a Ludwigban / Gazdagság és terror – a 13. Sharjah Biennálé / A közönségízlés jegyében – kiállítások a filmhíradóban 1924–1944 / Túl a csillagokon – titokzatos tájak Monet-tól Kandinszkijig
Új, jelentős részben erre az alkalomra elkészített művek töltik meg az egykori malmot. Közös munkák egyénileg jegyzettekkel, kisebb és nagyobb terek olykor helyspecifikus installációkként vagy műsorozatok befogadóiként váltakoznak. A rokon elvek mentén heterogén médiumokban létrehozott munkák a heterogén jellegű, elegánsan kitöltött terekben mintha könnyű sétát ígérnének. Mindez azonban kíméletlen szemantikai vákuum, amelyből a művészek más embereket engednek ki az udvarra, mint akik bejöttek onnan.
A kérdés jogos, mert Georg Baselitz megosztó figura. Olvasatomban azonban közel sem oly módon megosztó, ahogy azt a művész maga manipulatív módon kívánatosnak tartaná. Nem sétálok bele ebbe a csapdába. Szándékosan nem az esztétikai elveit, művészeti gyakorlatát tekintem határsértőnek, hanem a karrierjére vonatkozó döntéseit, férfi életvitelét, a művész társadalmi szerepéhez köthető felfogását, ezekkel kapcsolatos elszólásait és művésznyilatkozatait, amelyeket Baselitz mint erkölcsi lény produkált pályafutása során, és amely ideológia nyilvánvaló módon a munkáiban is tetten érhető.
Az Art Dubai kortárs és modern művészeti vásár 11. kiadását néhány jelentős fordulat, újítás, a regionális és a globális színtérhez történő alkalmazkodás jellemezte. Ez egyben fel is pezs-dítette az utóbbi években már kissé megfáradni látszó rendezvényt. A rendezvény a kezdetek-től Mohammed bin Rashid Al Maktoum sejk, az Egyesült Arab Emírségek elnökhelyettese és miniszterelnöke, valamint a Dubai Emírség uralkodója védnöksége alatt áll, és a The Abraaj Group befektetési cég, a Dubai Culture and Arts Authority mint stratégiai partner, valamint szponzorok összefogása mellett szerveződik. Vezetőségében idén – immár harmadik alka-lommal – igazgatóváltás is történt: a bejrúti születésű, de az Emirátusokban élő művészeti író, szerkesztő, Myrna Ayad került a vásár élére.
Visszatérés a szemantikához – a Sudac-gyűjtemény a Ludwigban / Barát vagy ellenség? – Baselitz, a „festőfejedelem” / Jánas da Vityáz Kaliforniában – búcsúkiállítás Pécsen / FERi – autószerelőből feminista galerista / Pénz és béke – Kolumbia kortárs művészeti színtere / Fogalom-összeomlasztás – Levitáció Szentendrén / Emlékseb – egy meg nem valósult emlékmű Norvégiában
Károlyt, aki a kert után kapta a nevét, egy húsvét után dobták be gondos kezek a Károlyi-kertbe, mint az elmúlt ünnep érdektelen díszletét. Meglehetősen esős volt az akkori tavasz, úgyhogy a befogadó vezetőség előbb léckalyibát eszkábáltatott neki, majd kapott nyúlházat és elkerített nyúlkifutót a szépen karbantartott és használható „zöld villamos” mellett. Reggelente, mikor még zárva volt a kert, óvatosan, nagy, lusta huppanásokkal vette szemügyre Károlyi grófoktól örökölt tágabb rezidenciáját.
Különös hely Maastricht. Az év nagyjából 355 napján csendben zajlik az élet Hollandia mindössze 19. legnagyobb településén, minden márciusban azonban tíz napra felbolydul a város. A helyi reptér megtelik magángépekkel, limuzinok és taxik hosszú sora érkezik a MECC-hez (Maastricht Exhibition and Congress Centre), a hotelszobák már hónapokkal korábban elfogynak erre az időszakra, az éttermekben pedig képtelenség szabad asztalt találni. Szinte moccanni sem lehet a városban, még a legkisebb sörözőkben is világhírű gyűjtőkbe és legendás műkereskedőkbe botlik az ember. Az amúgy mindössze 120 ezres városba 70 ezer vendég érkezik, mindannyian egyetlen céllal: hogy részt vegyenek a TEFAF vásáron.
Cselekvések eseménygörbéi – Hajas Tibor a Vintage Galériában / Észak-fok, titok, közvetlenség – svéd múzeumi körkép / Károly, a köztéri nyúl – szobortorlódás Budapesten / Miből merítsünk reményt? – a nemzetközi aukciós piac 2016-ban / A sötét zsolozsma eszköze – a háromszögletű gyertyatartó / Tizenkét vásár New Yorkban – az Armory Show és szatellitjei / A magyar irodalom testőre – Torda István könyvgyűjtő
Példa nélküli sikertörténet 20. évfordulóját ünnepli a bázeli műkereskedő Ernst Beyeler által alapított magánmúzeum. Svájc leglátogatottabb kiállítási intézményének (2016-ban 350 ezer néző) jubileumi programja január végén kezdődött egy nagyszabású Monet-bemutatóval, és egy Klee-retrospektívvel zár majd ősszel. Ezek között még más kiállításokra is jut hely: ilyen többek között a Wolfgang Tillmans művészetének szentelt nyári tárlat, és a gyűjtemény első, 1997-es bemutatkozásának rekonstrukciója. A jubileumi évben a 25 éven aluli látogatók számára ingyenes a belépés.
Neve ellenére egyetlen állandó kiállítás sem állandó, hanem időszakosan változó. Stabil komponense a múzeumi gyűjtemény, amelynek áttekintő bemutatását szolgálja, változó ellenben a kutató (és néző), aki újra és újra megalkotja a maga történetét egy korszak művészetéről. Az állandó kiállítás átrendezése olykor külső körülményekhez, intézményi változásokhoz kötődik, máskor egy új nemzedék belső késztetésére jön létre. Mondhatnánk, generációs alkotás, amely egy nemzedék olvasatát, újragondolt történelemfelfogását tükrözi, hogy aztán egy emberöltőre meghatározza a látogatók képét a magyar művészetről.
Magyar Power 50 – a hazai színtér legbefolyásosabb szereplői 2016-ban / A XIX. század a XX. századból – új állandó kiállítás a Nemzeti Galériában / Félreértett virágok – Georgia O’Keeffe és a Bank Austria / Bajos ügyek – szocialista ikonográfia az OSA Archívumban / Sosincs vége építészet – kiállítás Bécsben / Újrahasznosított vásznak – Czóbel kétoldalas hollandiai képei / Aki magázta a virágokat – Monet-tárlat Bázelben
Örömteli tény, hogy a közelmúltban két Ország Lili-kiállítás is nyílt. Bár csoportos bemutatókon fel-feltűntek a művész munkái, önálló tárlatot nem rendeztek műveiből. Hosszú idő után, 2013-ban a debreceni MODEM Körkörös romok címmel mutatta be újra művészetét (kurátor: Farkas Zsófia). Születésének 90. évfordulója (1927–1978) alkalmából az MNG most bővített életmű-kiállításon szembesít a háború utáni hazai festészet egyik nagy teljesítményével (kurátor: Kolozsváry Marianna). Soha ennyi kép még nem volt látható Ország Lilitől, jogos kíváncsisággal tekinthetünk hát a vállalkozás és a prezentáció elé.
A Műértőben minden év elején visszatekintünk az előző esztendő kulturális politikai fejleményeire. Most is lenne mit lajstromozni: az MMA újabb tulajdonszerzéseitől a Várból kizavart tudományos intézetek helyzetén, egyes vidéki intézmények zuhanórepülésén át a hasznosításra kiadható múzeumi tárgyakig, most mégsem akartunk tételes fölsorolást. Ehelyett megkérdeztük a művészeti színtér néhány képviselőjét, ők mit láttak a leginkább problematikusnak. Ennél többet kaptunk: közérzeti és helyzetképet.
Anti-alkotói attitűdjével Július Koller nemcsak a csehszlovák hivatalos művészet világától, hanem a neoavantgárd szubkultúrától is el kívánta magát határolni. Konceptuális praxisát a művészet területénél tágabb kulturális és társadalmi mezőben jelölte ki. Ezért számos megmozdulása a művészeti terek és intézmények falain kívül, a civil és a magánszférában zajlott. Bár napjainkban az egyik legfontosabb kelet-európai alkotóként tartjuk számon, a művészeti élettől való távolságtartása miatt kortársaihoz – Milan Knízák, Alex Mlynárcik, Stano Filko – képest valamivel később kapcsolódott be a nemzetközi vérkeringésbe. A hetvenes évek elején intenzív mail art tevékenységének (Post-art U.F.O.) köszönhetően megélénkült nemzetközi kapcsolatai révén több összefoglaló érvényű nyugat-európai kiállításon és kiadványban is szerepelt. Újrafelfedezésére azonban csak az 1990-es években került sor, amikor a Nyugat érdeklődése a keleti blokk egzotikusnak ígérkező művészete felé fordult.
A magyar társadalom jelentős része tudatában van annak, hogy a hazai demokrácia helyzete nem rózsás. Még a fideszesek is több népszavazást szeretnének.
