szerző:
hvg.hu

Bár jelenleg nem olcsók az ingatlanok Budapesten, a bérlakások iránti óriási kereslet miatt talán még mindig érdemes ingatlanba fektetniük a pénzüket azoknak, akik a banki betétek helyett valami jobb lehetőséget keresnek.

A Balla Ingatlanirodák szerint Budán jó befektetésnek most az egy-, két- és háromszobás ingatlanok számítanak, vagyis a nappali, illetve a plusz egy vagy két hálószobás elrendezés. Ezek jó vételt jelentenek befektetésnek, saját célra, valamint kifejezetten bérbeadásra is. És mindez érvényes az újépítésűekre, újszerűekre, tégla és panellakásokra is.

A pesti kerületekben ugyanakkor a másfél-kétszobás lakásokat kedvelik leginkább a befektetők, azon belül is a különnyíló szobás lakásokat. A nagyobb lakásokra, tehát a háromszobásokra errefelé kisebb igény mutatkozik.

Ugyanezt a méretet keresik azok, akik nem kiadni akarják a megvásárolt ingatlant, hanem olyan befektetésként tekintenek rá, amelybe most beleteszik a pénzüket, és majd 5-10 év múlva használja csak ki egy családtag, mondjuk az egyetemre járó gyermek.

Az elmúlt néhány hónapban – sokak számára talán meglepő módon – nagyon népszerűek lettek a kis garzonok is a vevők körében. A belső kerületekben a befektetők kifejezetten a kis lakásokat, tehát az egyszobás garzonokat keresik.

Csak a metró közel legyen

Ha egy befektető kiadásra vásárol lakást, akkor leginkább a jó közlekedés könnyíti meg a bérbeadást, emellett az is számít, hogy milyen a környék állapota, azaz milyen utcákon, milyen emberekkel találkozva juthat el valaki a közeli metró- vagy villamosmegállóig.

Jó közlekedés alatt a közeli metrómegállót értik, esetleg még az is belefér, hogy egy másik tömegközlekedési eszközzel gyorsan elérhető a metrómegálló – tette hozzá az ingatlanközvetítő.

Területileg ezért elsősorban a belső részeket, a kiemelt csomópontokat, frekventált területeket célozzák a befektetők. Ez Dél-Budán például az Allee bevásárlóközpont, vagy a Móricz Zsigmond körtér környékét, illetve Lágymányost jelenti, de azért természetesen kedvelt Kelenföld, Gazdagrét, Őrmező és Sasad is.

Erős a jelenléte a piacon annak a befektetői rétegnek, amely megpróbál a felkapott belső lokációkban ingatlant vásárolni. Ez a belváros esetében alapvetően a VII. kerületi „bulinegyedet” és környékét jelenti, miközben az V. kerületben – annak minden részén – folyamatosan erős a kereslet.

Az egyetemek közelében jóval magasabb áron adhatók ki a lakások, tehát érdemesebb ilyen környéken befektetésre ingatlant vásárolni. Ugyanakkor az is igaz, hogy jelenleg a bérlakáspiacon szinte minden típusú lakásra nagy a kereslet, hiszen hiány van belőlük, különösen most, augusztusban, miután közzétették a felvételi ponthatárokat.

Az újépítésű lakás is jó befektetésnek számít, akár kiadásban gondolkodik valaki, akár későbbi eladásban. Az újépítésű lakások értékállók, kevés bennük a rizikó, a legkisebb mértékben sem kockáztatja a bukást az, aki most ilyen újépítésű ingatlanba teszi a pénzét.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hajléktalan szépségnap

Hajléktalan szépségnap

Mi van, ha szállítás közben összetörik a neten rendelt terméket?

Mi van, ha szállítás közben összetörik a neten rendelt terméket?

Idén nem tüntet az ellenzék október 23-án, inkább Karácsonnyal és a Quimbyvel ünnepel

Idén nem tüntet az ellenzék október 23-án, inkább Karácsonnyal és a Quimbyvel ünnepel

Nyomoz a rendőrség a Vári Attilát érintő ügyben

Nyomoz a rendőrség a Vári Attilát érintő ügyben

Újra telefonál a hírhedt kutatócég, keresik a Fidesz-vereség okát

Újra telefonál a hírhedt kutatócég, keresik a Fidesz-vereség okát

A Takarék-vezér vette át Mészáros Lőrinc helyét egy Felcsúthoz köthető cégben

A Takarék-vezér vette át Mészáros Lőrinc helyét egy Felcsúthoz köthető cégben