szerző:
hvg.hu

A beruházók a kereslet csökkenésében reménykednek, hiszen jövő nyár elején az új építésű lakásokra vonatkozó kedvezményes áfa időszakának vége felé közeledve még többet kérhetnének el a tóparti ingatlanokért.

Miközben a budapesti ingatlanpiacra már az árak stagnálása, vagy bizonyos szegmensekben legfeljebb szerény mértékű emelkedése jellemző, a Balatonon még dübörög az ingatlanpiac. Ráadásul bármi eladható; lakóingatlanok, nyaralók, használt, újszerű vagy akár új építésű apartmanok iránt egyaránt élénk a kereslet.

Csak az elmúlt néhány nyári hónapban 5-10 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak a Balaton déli partján. Ennek talán az lehet az oka, hogy az itteni ingatlanpiac mindig egy-két éves késéssel követi a budapestit, így most ért ide a nagy ingatlanpiaci hullám – vélekedett Krausz Gábor, a Balla Ingatlan siófoki irodájának vezetője.

A kereslet tavasz óta folyamatosan nő, ez pedig húzza magával az árakat. Drágultak a használt lakások, a használt nyaralók, de az új építésűek is. Ez azt jelenti, hogy amíg tavasszal még 15 millió forintért lehetett kapni Siófok belvárosában panellakást, addig most már 17 millió forintnál indulnak az árak. Egy nappali+hálószobás, újszerű, a siófoki Aranyparton lévő apartman ára már közelíti a 28-29 millió forintot, vagyis 550-650 ezres négyzetméterárakkal számolhatunk ezeknél a parközeli, de kilátással azért nem rendelkező ingatlanoknál. Ha viszont a közvetlen vízparti, Balatonra néző, örökpanorámás lakásokat vizsgáljuk, akkor 900 ezer-1,2 millió forint közötti négyzetméterárakkal találkozhatunk, de olykor még ennél magasabb, akár 1,5 milliós ajánlatokba is belefuthat az érdeklődő.

Nem sokkal magasabbak az árak az új építésűeknél sem, mivel gyakorlatilag "magukra húzták" a használt újszerűek árait, pedig ezeknél is folyamatos áremelkedést láthatunk. "Ami viszont az újépítésűeknél egyértelműen érezhető, az az, hogy az érdeklődők nagyon bizalmatlanok" – hívta fel a figyelmet Krausz Gábor. Ezért inkább csak akkor élénkül meg az érdeklődés egy-egy új építésű projekt lakásai iránt, amint láthatóvá válik a szerkezet, és látszik, hogy zajlik a munka, megtekinthetővé válik az építkezés.

Nem alaptalan ez a bizalmatlanság, hiszen nemcsak Budapesten lehet találkozni a vásárlók számára ijesztő történetekkel, hanem a Balatonnál is akadnak olyan projektek, melyeknél vagy el sem kezdődött, vagy menet közben megállt a munka. Ennek sok esetben az az oka, hogy időközben drágult a munkaerő, valamint az építőanyagok ára is emelkedett, így kiderült a beruházók számára, hogy rendelkezésre álló összeg kevés, vagy legalábbis nem elég az elvárt nyereséghez. Az építkezésen dolgozó szakemberek pedig könnyen találnak maguknak másik lehetőséget, így távoznak. Ezeknek a beruházásoknak a befejezése a szűk határidő miatt sok esetben már igencsak kérdőjeles.

A vevők persze alaposan utánajárnak a beruházónak, és próbálnak biztosra menni. Így például a balatonszemesi Marina Sétány Penthouse esetében is azt tapasztalta az ingatlanközvetítő, hogy júniusban ugrott meg jelentős mértékben az addig kissé bizonytalan érdeklődés. Ekkor kezdődött ugyanis a szerkezet építése, az ügyfelek pedig – igaz, hogy még létrákon – de már meg tudták tekinteni, hogy milyen a kilátás az egyes emeletekről, és az általuk kiszemelt leendő lakások helyszínéről.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a hatalmas érdeklődésnek – és ezzel együtt a jó értékesítéseknek – köszönhetően voltak olyan lakástípusok, melyeknél rövid időn belül többször is árat kellett emelni annak érdekében, hogy kihozzák a projektből a maximumot. Az értékesítő úgy fogalmazott, hogy kifejezetten szeretnék, ha egy kicsit lassulna az eladás üteme, mert a beruházó arra számít, hogy jövő tavasszal, nyár elején az új építésű lakásokra vonatkozó kedvezményes áfa időszakának vége felé közeledve még jobban megugrik a kereslet. Ráadásul addigra az épület kész lesz, így teljesen kockázatmentessé válik a vásárlás a vevők számára.

Az új lakások piacán biztosan emelkednek az árak a jövő év végéig, amikor véget ér a kedvezményes áfa időszaka. Ez azt jelenti, hogy mintegy 10-20 százalékkal magasabb árakra számíthatunk a jövő év nyarára, de a drágulás eltérő mértékben jelentkezik a különböző árkategóriákban. A legnagyobb növekedésre az olcsóbb, 20-30 milliós ingatlanoknál lehet számítani, vagyis egy 28-29 millió forintos lakás ára akár 32-33 millió forintig is emelkedhet, ami 20-25 százalékos drágulást jelent. Ugyanakkor egy most 60 millióba kerülő ingatlan esetében nem nagyon lehet 65 milliónál magasabb árra számítani, így itt inkább csak egy 10-15 százalékos áremelkedés valószínűsíthető.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Meglepte a fideszeseket Sargentini az Európai Tanács épületében

Meglepte a fideszeseket Sargentini az Európai Tanács épületében

Nem lenne több elbliccelt edzés: olyan szobabiciklit terveztek Kínában, ami a ruhát is kimossa

Nem lenne több elbliccelt edzés: olyan szobabiciklit terveztek Kínában, ami a ruhát is kimossa

Visszaesett az autógyártás, nagyot fékezett a magyar ipar

Visszaesett az autógyártás, nagyot fékezett a magyar ipar

Varga elismerte, hogy ügyfélkapun keresztül rúgtak ki embereket

Varga elismerte, hogy ügyfélkapun keresztül rúgtak ki embereket

Kolumbiai drogmilliárdok tisztára mosása miatt indult per Budapesten

Kolumbiai drogmilliárdok tisztára mosása miatt indult per Budapesten

Ötször annyi szakma közül választhat egy magyar fiatal, mint egy német, de melyikük jár jobban?

Ötször annyi szakma közül választhat egy magyar fiatal, mint egy német, de melyikük jár jobban?