szerző:
MTI

Napi mindössze egy-két csésze kávé elfogyasztása csökkentheti a vastagbélrák kialakulásának kockázatát - sugallják egy új tanulmány eredményei.

A kutatók 8500 Izraelben élő ember kávéfogyasztási szokásait vizsgálták tanulmányukban. A résztvevők közül nagyjából ötezren küzdöttek vastagbéltumorral, 3500 embernél nem diagnosztizáltak rákot. A résztvevők átlagosan kevesebb mint két csésze kávét ittak naponta - adta hírül a ScienceDaily ismeretterjesztő hírportál.

Összességében a kolorektális rák előfordulási esélye nagyjából 30 százalékkal alacsonyabbnak mutatkozott a kávéfogyasztóknál, mint a nem kávézóknál. A szakemberek szerint minél több kávét ittak az emberek, annál alacsonyabb volt a valószínűsége esetükben a betegség kialakulásának.

A tanulmányt készítő kutatók egyike, Stephanie Stenzel, a Dél-Kaliforniai Egyetem Norris Átfogó Rákkutatási Központjának munkatársa elmondta, egyelőre túl korai lenne a vastagbélrák-kockázat csökkentésére alkalmas módszerként javasolni a kávéfogyasztást, de a bizonyítékok mindenképpen ebbe az irányba mutatnak. A szakember az Amerikai Rákkutató Társaság találkozóján ismertette az eredményeket.

A naponta kevesebb mint egy csésze kávét elfogyasztó emberek kockázati mértékéhez képest, a naponta 1-2 csészényi kávét ivók esetében 22 százalékkal, a 2-2,5 csészével fogyasztóknál 44 százalékkal, míg a 2,5 csészényi kávénál többet ivóknál 59 százalékkal volt alacsonyabb a kolorektális rák kialakulásának kockázata.

©

Az eredmények azután sem változtak, hogy a kutatók figyelembe vették azon tényezőket, amelyek befolyásolhatják a vastagbélrák kialakulását, úgy mint a résztvevők kora, neme, zöldségfogyasztásának mértéke és hogy szedtek-e naponta aszpirint, vagy sem. (Néhány korábbi tanulmány azt sugallta, hogy az aszpirin csökkentheti a tumor kockázatát.)

Korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy a kávézás csökkenti a vastagbélrák esélyét, de nem találtak a mostanihoz hasonló összefüggést. A szakemberek szerint a vastagbéltumorral küzdő résztvevők számának tekintetében ez volt az egyik legnagyobb tanulmány, amely a témában született.

A kutatók feltételezése szerint a kávéfogyasztás azáltal csökkentheti a kolorektális rák kockázatát, hogy felgyorsítja az anyagok áthaladását a vastagbélen, ami azt jelenti, hogy a szövet kevesebb ideig van kitéve a potenciálisan rákkeltő anyagoknak. Az is lehetséges, hogy a kávéfogyasztás befolyásolja a bélben lévő mikrobák összetételét vagy a kávé alkotóelemei rákmegelőző tulajdonságokkal bírnak.

Stenzel közölte: további tanulmányokra van szükség, hogy más populációknál is megnézzék a kávéfogyasztás hatását a vastagbélrák kockázatára és annak kiderítése érdekében, hogy az összefüggést befolyásolja-e a genetika. A mostani tanulmány készítésekor a kutatók azt kérdezték a résztvevőktől, hogy hány "adag" kávét isznak naponta, ami viszonylag szabad értelmezésre ad lehetőséget, tehát továbbra sem egyértelmű, hogy pontosan mekkora mennyiségű kávéval van összefüggésben az alacsonyabb vastagbélrák-kockázat.

Más tanulmányok a bőr- és a mellrák bizonyos típusainak, valamint a prosztatarák alacsonyabb kockázatával hozták összefüggésbe a kávéfogyasztást.

Megmérgeztek egy teljes sascsaládot Békés megyében

Megmérgeztek egy teljes sascsaládot Békés megyében

Rossz hírt közölt néhány influenszerrel az Instagram

Rossz hírt közölt néhány influenszerrel az Instagram

Rálőttek egy gyerekekkel teli óvodára Révkomáromban

Rálőttek egy gyerekekkel teli óvodára Révkomáromban

Megvan, melyik lesz az első londoni repülőtér, ahol arcfelismeréssel dolgoznak majd

Megvan, melyik lesz az első londoni repülőtér, ahol arcfelismeréssel dolgoznak majd

4 dolog, amit tegyen meg az életéért 35 fölött

4 dolog, amit tegyen meg az életéért 35 fölött

Orbán: A magyar államnak szüksége van titkosszolgálatra

Orbán: A magyar államnak szüksége van titkosszolgálatra