A marxizmusra adott igazi válasz az emberarcú kapitalizmus - véli Sir Samuel Brittan (70 éves), a londoni The Financial Times vezető publicistája, aki szerint az elöregedő Európában a nyugdíjkorhatárt a várható élettartamhoz kellene kötni, a bevándorlást pedig - morális okokból - nem volna szabad korlátozni.

HVG: Helmut Kohl német kancellár 1990-ben azt ígérte Antall József miniszterelnöknek, hogy Magyarország az évtized közepére az EU tagja lesz. A jóslat csak most vált valóra. Indokolt volt ennyi ideig váratni az új tagokat? Különös tekintettel arra, hogy az egykori NDK - éppen Kohl irányításával - egyetlen nap alatt, minden előfeltétel teljesítése nélkül uniós tag lett.

S. B.: Természetesen nem volt indokolt a hosszú várakoztatás. Kohlra jellemző a gyors ígéret, amit - úgy tudom - Lengyelországra vonatkozóan is megtett. Az EU-ban rendkívül lassan futnak végig a folyamatok, de beszéljünk nyíltan: nem mindegyik nyugat-európai ország lelkesedett a bővítésért. Németország is egyike volt azoknak, amelyek saját gondjaik miatt sokáig vonakodtak. Kelet-Németországot mesterségesen választották le a háború után a megszálló hatalmak, a politikai egyesítés tehát nem lehetett kétséges, de a keleti tartományok kezdetben nem sokat profitáltak az azonnali EU-tagságból.

HVG: A csatlakozó országok az EU regionális és agrárpolitikájának nettó vesztesei lesznek, holott szegényebb államokként hasznot kellene húzniuk belőlük - jövendölte ön egyik írásában. Nemde még ennél is rosszabb a helyzet, hiszen a munkaerőpiacot is csak néhány ország tette szabaddá az új tagok előtt?

S. B.: Nagy-Britannia megtette ezt, bár attól tartok, e mögött másodlagos szándékok is vannak, például olyan adminisztratív akadályok kialakítása, amelyek lassíthatják a külföldi munkaerő beáramlását. Minden országban vannak populista politikusok - ahogy az újságokat olvasom, önöknél is, nem csak nálunk -, akik legfeljebb akkor hallgatnak el, ha azt tapasztalják, hogy viszonylag kis számban és főleg hasznos munkaerő érkezik. A csatlakozó országoknak el kellett fogadniuk ezt a korlátozást, mert ez volt a feltétele a tagságuknak.

HVG: Pedig ön néhány cikkében még a bevándorlás korlátozását is elutasította - morális szempontból. Ez nem éppen tipikus vélemény Nagy-Britanniában. Beverley Hughes, a brit belügyminiszter bevándorlási ügyekért felelős helyettese április 1-jén épp azért kényszerült lemondásra, mert közép-európai vállalkozók és munkavállalók érdemi ellenőrzés nélkül kaptak letelepedési engedélyt.

S. B.: Nem hinném, hogy emiatt ő a liberalizmus mártírja lenne. Azért kellett lemondania, mert félrevezetett embereket. Egyébként pedig román és bolgár állampolgárokról volt szó, nem a most csatlakozó államokéiról. Hughes távozása azonban rámutat az ügy érzékenységére. A bevándorlási kártyát kijátszó konzervatívok vezetője, Michael Howard forró parázson jár, hiszen az ő családja Romániából vándorolt be - éppúgy, mint az enyém Litvániából. Szerintem a hozzánk hasonló gyökerű embereknek ilyen ügyekben illenék hallgatniuk.

HVG: Az USA és az EU 1980 és 2001 közötti gazdasági növekedését összehasonlítva ön arra a következtetésre jutott, hogy az előbbi a gyorsabb tempót a magasabb születési arányszámnak és a liberálisabb bevándorlási politikának, vagyis a népesség gyarapodásának köszönheti. Mi következik ebből?

S. B.: Az semmiképpen, hogy a növekedési ütem maximálása lenne a fő cél. Ez abszurd gondolat, hiszen erre törekedve nem csupán a bevándorlást kellene szabaddá tenni, hanem elrendelni a munkaidő kötelező meghosszabbítását, megkurtítani a fizetett szabadságot és így tovább. Célszerű volna viszont olyan rugalmas foglalkoztatási kereteket alkotni, hogy mindenki meghozhassa a számára legmegfelelőbb egyéni és racionális döntést. Vajon a heti munkaidő rövidülése Európában szabad választás alapján történt, vagy pedig kényszer, az úgynevezett szociális piacgazdaság, a társadalmi nyomásra hozott kormányzati szabályozás terméke? Ha szabad választás kérdése lenne, arra a félrevezető következtetésre jutnánk, hogy az amerikaiak inkább dolgoznak többet nagyobb fizetésért, az európaiak pedig sütkérezni szeretnek. De ez nem így van. Az amerikaiak különböző életkorban egyszerűen könnyebben jutnak munkalehetőséghez.

HVG: Ezzel is összefüggésbe hozható az a meglepő, ám népszerűtlen javaslata, hogy a nyugdíjkorhatárt a várható élettartamhoz kellene kötni, indexálni. Miért gondolja, hogy ez volna a jó válasz az európai társadalom elöregedésére?

S. B.: Mert egyetlen társadalom sem élheti túl, ha lakosságának kétharmada nyugdíjas, vagy pedig még tanul. Amikor a nyugdíjkorhatárt 65 év körül határozták meg férfiak, s 60 év körül a nők esetében, az akkoriban még az élet alkonyának számított. Ma nem így van. A várható élettartam meghosszabbodásával, az egészségügyi körülmények javulásával egy 75 éves ember ma ugyanolyan fizikai és szellemi állapotban lehet, mint 65 éves társa. Sokkal jobb helyzetben volnánk, ha az indexálás már korábban, fokozatosan megtörtént volna, mert nem lenne sokkoló hatású. Természetesen 60-70 éves emberektől nem várható el, hogy megterhelő munkát végezzenek. De ha nincs kiről gondoskodniuk, és már nincsenek rendkívüli igényeik sem, legalább megtehessék, hogy - akár kisebb fizetségért - rugalmas feltételekkel dolgozhassanak. Nálunk most folyik a vita az úgynevezett harmadik életkorról: az időskorúak például szociális munkát végezhetnének - persze nem teljes munkaidőben -, s így nem kényszerülnének teljes visszavonulásra. Minél rugalmasabb a nyugdíjrendszer, vagyis minél nagyobb az emberek lehetősége az egyéni döntésekre, annál könnyebb a korhatárt indexálni. De az nem elégséges, ha a politikusok alkalmanként, minden bátorságukat összeszedve kijelentik, néhány év múlva felemelik a korhatárt. Ez olyan, mintha farkast kiáltanának.

HVG: Talán a születési arányszámon is javíthat a Tony Blair választási ígéreteként beharangozott, úgynevezett bébikötvények rendszere, aminek az a lényege, hogy minden újszülött bizonyos összeget kap az államtól, amelyet a pénzintézetek befektetnek, s amelynek kamatokkal növelt összegéhez 18 évesen jutnának hozzá. De lesz-e ebből egyáltalán valami?

S. B.: A 2004-es költségvetési törvény már tartalmazza ezt, nagy a parlamenti támogatottsága, bár minden részlete még nem ment át a törvényhozáson. Azért lelkesedem érte, mert ez az első eset, hogy az állam tőkéhez juttatja polgárait, és szerintem a tőkevagyon jobb elosztására van szükség a lakosság között. Azt is mondhatnám, ez az emberarcú kapitalizmus, a marxizmusra adott igazi válasz. Mert az igazi probléma nem a jövedelmek egyenlőtlen elosztása, hanem az, hogy túl kevesek birtokában van a tőke. A bébikötvényeket, sajnos, nagyon kis összegben vezetik be, az emberek ennél sokkal nagyobb vagyonokat örökölnek, de segítheti őket, hogy felsőbb társadalmi osztályba jussanak.

HVG: Hogyan vállalhat a költségvetés ilyen hosszú távra szóló, tartós kötelezettséget? Főleg akkor, amikor fennáll a veszély, hogy az államadósság rövidesen el fogja érni a bruttó hazai termék 40 százalékát, ami miatt a parlament felsőháza előtt mondott beszédében ön is bírálta a költségvetési törvényt, hozzátéve, hogy a következő választások után elkerülhetetlen lesz az adóemelés.

S. B.: Nyíltan meg kell mondanom, sokkal inkább támogatom az emberek tőkéhez, mint jövedelemhez juttatását. Ha nagy nyomás nehezedik a költségvetésre, valóban kifogásolnám, hogy ezt újabb jövedelemelvonással finanszírozza. De megteheti a váratlan tőkenyereségből. Hogy példát is mondjak: a brit kormány fontmilliárdokat kapott a mobiltelefon-licencek értékesítéséért - néhány cég már bánja, hogy ennyit fizetett, de ez az ő ügyük -, amiből fedezni lehet az emberek tőkéhez juttatását. A konzervatívok is megvalósíthattak volna ilyen tőkeátcsoportosítást a privatizációs bevételekből. A tőke ugyanis mindennap megújul. Itt beszélgetünk London délkeleti részén, amely nemrég még lepusztult területnek számított, de a metróvonal kiterjesztése árán és a tervezési bizottság költségére megfiatalították. A helyi földbirtokosok is elismerik, hogy az állami fejlesztésekkel bónuszhoz jutottak. Ha az ilyen jellegű, váratlan gyarapodást adóztatná meg a kormány, az teljesen elfogadható formája lenne a tőkék átcsoportosításának, s nem fogná vissza a fejlődést sem.

HVG: A legtöbb csatlakozó ország szeretné minél gyorsabban bevezetni az eurót. Soros György is azt mondta a minap, hogy ez a lengyel és a magyar valutát ért spekulatív támadások után érthető törekvés, hiszen számukra az euró védelmet jelent. Ön szerint is siettetni kell ezt a folyamatot?

S. B.: Minden ország maga dönt, de én nem sietnék vele. A csatlakozó országok nem estek át azokon a folyamatokon, amelyekre a második világháború után Bretton Woodsban kialakított rögzített árfolyamrendszer vagy a maastrichti szerződésben vállalt kötelezettségek miatt az eurózóna tagállamai rákényszerültek. Ha Magyarország a késleltetés mellett döntene, nem hiszem, hogy az EU - az osztrák-magyar birodalom újrateremtésére - bevezényelné Budapestre az osztrák hadsereget. A pénzügyi feltételek kényszeres teljesítése szerintem sokkterápiával lenne egyenértékű.

FARKAS ZOLTÁN / LONDON

Sir Samuel Brittan

A Cambridge-i Egyetemen Joan Robinson és Milton Friedmann tanítványaként végzett közgazda a diploma megszerzése után azonnal a londoni The Financial Times szerkesztőségében helyezkedett el, ahol egy rövid államigazgatási - az 1965-ben alapított gazdasági ügyek bizottságában tett - kitérő után szerkesztő lett, s idős kora ellenére mindmáig a lap egyik vezető publicistája. Tucatnyi könyv szerzője, 1980-ban George Orwell-, 1987-ben Ludwig Erhard-díjjal, 1993-ban pedig lovagi címmel tüntették ki. A merész elgondolásaival olykor közvetlen környezetét is meglepő kommentátor szerint a munkaerő szabad áramlása éppolyan csorbíthatatlan alapjog, mint az árué vagy a tőkéé, és a napjainkban már-már eltemetett liberális értékek nélkül az EU megújulása elképzelhetetlen.

Ryan Reynolds alaposan kiosztotta a születésnapos Hugh Jackmant

Ryan Reynolds alaposan kiosztotta a születésnapos Hugh Jackmant

Lemond parlamenti mandátumáról a Kanári-szigetekről ingázó MSZP-s Tóbiás József

Lemond parlamenti mandátumáról a Kanári-szigetekről ingázó MSZP-s Tóbiás József

“Golyóálló” mellény védi a világ egyik legnagyobb édesvízi halát

“Golyóálló” mellény védi a világ egyik legnagyobb édesvízi halát

Németországban is dúl már a török-kurd háború

Németországban is dúl már a török-kurd háború

Százmilliók mennek az aranyvonatra, ami a múzeumoknak se kell, és az egyház sem lelkes tőle

Százmilliók mennek az aranyvonatra, ami a múzeumoknak se kell, és az egyház sem lelkes tőle

Óriási dézsát vitt az utánfutóján egy magyar sofőr

Óriási dézsát vitt az utánfutóján egy magyar sofőr