Nem gondolkodik egy esetleges választási kudarc lehetséges következményein Kovács László (64 éves), az MSZP elnöke, külügyminiszter, pártja európai parlamenti listavezetője. A tervezett kormányátalakításról szólva kifejtette, nincs meggyőződve arról, hogy szükség van az integrációs miniszteri posztra.

HVG: Nyakunkon az EP-választás. Nincsenek késésben a jelöltek megismertetésével, vagy ez nem is volt céljuk?

K. L.: Az EP-választás pártok közötti listás választás, ezért a személyeknek kisebb jelentőségük van. A pártok arra törekednek, hogy felkészült, idegen nyelveket beszélő és a képviselőséggel járó utazások fáradalmait jól bíró jelölteket állítsanak. Ezek között szükségképpen sok a fiatal, akik nem annyira ismertek, és pár hét alatt nem is lehet azzá tenni őket. Az első helyekre viszont ismert nevek kerültek, hogy húzzák a listát.

HVG: Ön és a lista második "húzóneve", Horn Gyula kinyilvánították, hogy nem lesznek strasbourgi képviselők. Politikai süllyesztőnek érezné az EP-képviselőséget, vagy ambiciózusabb tervei vannak? Úgy tudni, mégis újra indulna a pártelnökségért, de emlegetik köztársaságielnök-aspiránsként is.

K. L.: Az EP-képviselőség nagyon megtisztelő feladat, de külügyminiszter-pártelnökként többet tudok tenni az országért. Belátom, túl korán jelentettem ki, hogy nem indulnék ismét a pártelnökségért, de azt reméltem, ezzel lecsillapodnak a kedélyek. Ám rögtön megindultak a találgatások az utódlásról. Egyszóval hibáztam, a szándékom a visszájára fordult. A köztársasági elnökség úgy merült föl, hogy az egykor igen jó hírű napilap újságírója megkérdezett: ha 2005-ben az MSZP engem jelölne államfőnek, elfogadnám-e? Azt mondtam: megtisztelő lenne, és nem lenne okom azt visszautasítani. Másnap már "önjelölt" köztársasági elnökként írtak rólam. Levontam a tanulságot: ebben sem kellett volna idő előtt megszólalnom, így most sem reagálok.

HVG: Egyik múlt havi kampányfelkészítőjükről kiszivárgott szavakból arra lehet következtetni, mindent megtesznek a sikerért, némelyek még az etikai elveket is sutba vágnák. Önt mégsem ez háborította fel, hanem az információ nyilvánosságra kerülése. Mire számítsunk?

K. L.: Ha egy rendező színházi próbát vezet, ott nyomdafestéket nem tűrő szavak is elhangoznak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az előadás is ilyen lesz. Ha egy sorsdöntő focimeccs előtt az öltözőben az edző azt mondja, "üssétek ki őket", mindenki tudja, hogy nem szó szerint érti. Ilyesmi történt velünk is. Nem háborúra készülünk, hanem tisztességes versengésre.

HVG: A közvélemény-kutatások tanúsága szerint az MSZP vert helyzetből vág neki az EP-választásoknak: kilenc-tíz mandátumra számíthatna a 24-ből. Mit remél, mitől változhat meg a közhangulat a szocialisták javára?

K. L.: A napokban már 11 lehetséges mandátumról is olvastam. Egyébként abban bízom, hogy a kampányunk erőteljes lesz, ami azonban nem durva hangvételt jelent. Szociáldemokrata értékrendünkkel és politikánkkal, az embereket foglalkoztató kérdésekre adott válaszainkkal, az ország problémáira kínált megoldásainkkal veszünk részt a pártok versenyében.

HVG: Ehhez képest Schmitt Pál mackófelsőjéről, a nemzeti petíción szereplő aláírások hitelességéről vitatkoznak...

K. L.: Ezek valóban nem lényeges dolgok, de nem is tilos említést tenni róluk. Schmitt Pál melegítőjét én például soha nem hoztam szóba, bár az egyik ellenzéki politikus ezzel is megvádolt. De ha már így esett, hadd emlékeztessek rá: nem azzal a címerrel nyert olimpiát, amivel a plakátokon látható. Az aláírásgyűjtésről pedig annyit, ha a Fidesz 2002-es Kossuth téri rendezvényén valóban 2 millióan jelentek meg, hová lett a másik 1 millió ember aláírása?

HVG: Az utóbbi hetekben több kampányízű kormánydöntés is született. Nem tartja tisztességtelen előnyszerzésnek például az 53. heti nyugdíj előrehozott kifizetését és a kormány érdemeit méltató kísérőlevelet? Ezt a gyakorlatot ellenzékben még bírálták. Mi az a "minőségi különbség", amit ezek szerint nem érzékelünk?

K. L.: Már ellenzékben is azt mondtuk, ha például a közalkalmazottaknak jár a 13. havi fizetés, akkor a nyugdíjasokat is megilleti a pluszpénz. A Fidesz a parlament napirendjére sem engedte vetetni a javaslatot. A kormányprogramban a költségvetés helyzetéhez igazodó, fokozatos bevezetését ígértük. Tekintettel arra, hogy az áremelések a nyugdíjasokat érzékenyebben érintik, fontosnak tartottuk előrehozni a kifizetést. A választástól függetlenül is megtettük volna. A kísérőlevél pedig nem a kormány érdemeit méltatja, csupán tájékoztatás a kifizetés okáról.

HVG: Nem hozna akár többet a konyhára, ha kampányígéretek helyett bejelentenék: a koalíció el fogja veszteni a választásokat - nincs benne nagy kockázat -, meglépi viszont azokat az ország érdekében szükséges reformokat, amelyeket az átalakítással együtt járó érdeksérelmek miatt egyik kormány sem mert vállalni?

K. L.: A kormány már hozzákezdett például az egészségügy reformjához, azaz megtettük az első önfeláldozó lépést. Dolgozunk az adórendszer átalakításán is. A kockázat az, hogy ha nyilvánosságra kerül egy-egy szakértői anyag - s többnyire ez történik -, akkor a sajtó abból általában a negatív változást emeli ki. Most például úgy tűnik, mintha az adórendszer átalakítása csak a kamatadó bevezetéséről szólna, holott több elemből álló program készül, amelynek lényege az adók mérséklése és a terhek igazságosabb elosztása.

HVG: Az ellenzék az EU-tárgyalásokkal kapcsolatban és az iraki misszió ügyében többször szervilizmussal vádolta a kormányt. Az MSZP strasbourgi képviselőitől mekkora kezdeményezőkészség várható?

K. L.: Az ellenzék összetéveszti az érdekek hatékony képviseletét a kocsmai stílusú hangoskodással. Képviselőink aktívak lesznek, ami nem egyenlő az EU orrba verésével. Jól végiggondolt érveléssel, a törekvéseink iránti szimpátia fölkeltésével sok mindent el lehet érni, míg a hangoskodás, mások kioktatása, sértegetése csak ellenszenvet vált ki. Ami Irakot illeti: összehasonlításképpen hadd utaljak 1999-re, amikor a NATO úgy döntött, véget vet Milosevics szerb elnök koszovói népirtásának. Az MSZP is megszavazta a magyar légtér és repülőterek megnyitását. Amikor viszont azzal álltunk elő, hogy a gépek ne bombázzák a vajdasági magyar településeket, az akkori miniszterelnök úgy fogalmazott: az MSZP hátba támadta a kormányt. A Fidesz most azt mondja, hogy az amerikaiak által elkövetett - és mindenki által elítélt - kegyetlenségek miatt haza kellene hozni a katonákat. Mi ezt nem minősítjük a kormány hátba támadásának, csak azt mondjuk: egyes amerikai katonák kegyetlenkedésének semmi köze a magyar katonák küldetéséhez. Ők nem ebben segédkeztek, hanem az iraki helyzet stabilizálását igyekeznek előmozdítani.

HVG: Milyen útravalót kapnak EP-képviselőik: a nemzeti érdekek alapján, akár az ellenzékiekkel közösen lépjenek majd fel, vagy ideológiai alapon az európai szocialistákkal szavazzanak együtt?

K. L.: A nemzeti érdekek képviselete mindennél fontosabb. Nemsokára indul a vita az unió 2007-2013 közötti költségvetéséről. Minden magyar képviselőnek arról kell meggyőznie saját frakcióját, hogy Magyarországot megfelelő nagyságú támogatással kell segíteni a felzárkózásban.

HVG: Orbán Viktor intenzív kapcsolatban áll európai eszmetársaival, lassan többet jár külföldre, mint ön. Az MSZP-nek miért szűkebbek a nemzetközi kapcsolatai?

K. L.: Nemzetközi kapcsolataink legalább olyan kiterjedtek, mint a Fidesznek. Alelnöke vagyok az európai szocialisták pártjának, sőt a Szocialista Internacionálé, vagyis a világszervezet alelnökévé is megválasztottak. Igaz, én arra használom fel a kapcsolataimat, hogy nemzeti érdekeink érvényesülését mozdítsam elő, nem pedig arra, hogy hazámat egyes nemzetközi fórumokkal elítéltessem.

HVG: Juhász Endre európai bírósági tisztsége, illetve Lévai Katalin EP-képviselősége okán mindenképp esedékes a kormányátalakítás. Ön fenntartásokkal követte a korábbi főtárgyaló "személyére szabott" integrációs miniszteri poszt létrehozását. Változott az álláspontja azóta?

K. L.: Ha visszagondolok az elmúlt egy esztendőre, azt kell mondjam, nem lehetett annyira érzékelni e poszt szükségességét, mint amennyire számítani lehetett. Nem tudom, hogy ennek oka a struktúrában rejlett-e, vagy talán Juhász Endrének nem volt igazán testhezálló a feladat. Azóta a helyzet is változott, hiszen a csatlakozásra való felkészülés feladatainak összehangolásán túl vagyunk. Ezért bizonytalan vagyok, hogy a csatlakozás után van-e értelme valamiféle európai miniszteri posztnak. Az EU-tagállamok egy részében létezik ilyen tisztség, de az a külügyminiszter alá tartozik. Ezekről a kérdésekről és magáról a kormányátalakításról azonban csak a júniusi választások után célszerű dönteni.

HVG: Drámai választási eredmény esetén milyen következtetéseket vonna le?

K. L.: Azt mondom, amit 2002-ben - s amit az akkori parlamenti voksolás is igazolt -: nem közvélemény-kutatást, hanem választásokat kell nyerni. Nem számolok drámai kudarccal, így nem is gondolkozom azon, milyen konzekvenciákat kellene levonni.

DOBSZAY JÁNOS

Kovács László

A vegyipari technikumban szerzett érettségi után, 1968-ban esti tagozaton szerezte diplomáját a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem külkereskedelmi szakán. Munkahelye, a Kőbányai Gyógyszerárugyár KISZ-titkársága után 1966-ban már a KISZ központi bizottsága (kb) nemzetközi osztályán dolgozik, ahonnan 1975-ben az MSZMP külügyi osztályára vezet az útja. 1986 májusától külügyminiszter-helyettes, 1989 májusától az 1990-es választásokig külügyi államtitkár a Németh-kormányban. 1994-től a Horn-kormány külügyminisztere, így részt vett az európai uniós csatlakozási tárgyalások 1998. márciusi megnyitásán, majd - négy ellenzéki év után, immár a Medgyessy-kormány diplomáciai irányítójaként - 2002. december 13-án a tárgyalások lezárásán is. 1998 óta az MSZP elnöke.

Leghamarabb 25 év múlva szabadulhat a népligeti gyilkos

Leghamarabb 25 év múlva szabadulhat a népligeti gyilkos

Náci propagandakiadvány ellen tiltakozott, őrizetbe vették, de Alkotmánybíróság nem foglalkozik az ügyével

Náci propagandakiadvány ellen tiltakozott, őrizetbe vették, de Alkotmánybíróság nem foglalkozik az ügyével

A kommunista, aki képzelt riportot készített egy amerikai popfesztiválról

A kommunista, aki képzelt riportot készített egy amerikai popfesztiválról

Kettős kordonnal védi magát a Fidesz a kihelyezett frakcióülésen - fotók

Kettős kordonnal védi magát a Fidesz a kihelyezett frakcióülésen - fotók

Elmondta Miriuta, miért rúgták ki a Kisvárdától, a sportigazgató szerint egész más történt

Elmondta Miriuta, miért rúgták ki a Kisvárdától, a sportigazgató szerint egész más történt

NER-lovagok: lesz-e kormány-önkormányzatok meccs?

NER-lovagok: lesz-e kormány-önkormányzatok meccs?