Tetszett a cikk?

A francia-magyar gazdasági és kulturális kapcsolatok rendszerváltozás utáni látványos fejlődését az olykor kínos politikai feszültségek egyáltalán nem befolyásolják - véli a diplomatakarriertől Budapesten búcsúzó Dominique de Combles de Nayves (50 éves) francia nagykövet, aki szerint a két ország vezetői eddig mindig megtalálták a konfliktusok rendezésének módját.

HVG: A múlt héten Nicolas Sarkozy, a jobbközép kormánypárt, az UMP elnöki posztjára átnyergelni igyekvő gazdasági csúcsminiszter azzal fenyegette meg az új EU-tagállamokat, így Magyarországot is, hogy ha nem csökkentik társasági adójukat, azon lesz, hogy Brüsszelben megvonják tőlük a strukturális támogatásokat, vagyis az uniós pénzek legnagyobb részét.

D. C. N.: Tisztában vagyok vele, hogy azért tudott annyi francia cég Magyarországra jönni a kilencvenes években, mert egy sor kedvezményt kaptak. Ez nagyon örvendetes dolog, büszkék vagyunk rá, hogy mi lettünk önöknél a harmadik legnagyobb külföldi befektetők, ugyanakkor most már egyazon gazdasági térség egyenrangú tagjaiként olyan gazdaság- és ezen belül adópolitikát kell kialakítanunk, amely az egész uniót erősíti, és nem egyik vagy másik ország érdekeit szolgálja. Sarkozy miniszter úr szavait tehát nem kell támadásként felfogni; ő egy létező problémáról beszélt, amelyet egyenlő partnerekként kell a feleknek megvitatniuk és megoldaniuk, ahelyett hogy rövidlátó módon egymással konkurálnának. Ezekről a problémákról őszintén és világosan kell beszélni, mert szerintem éppen az a legnagyobb baj az unióban, hogy nem mondják ki a dolgokat, hogy az egyes országok egészen mást tesznek, mint amit hivatalosan mondanak.

HVG: Ez alkalommal azonban nem egyenrangú felek egyezkedéséről volt szó. Amit az önök minisztere mondott, az inkább fenyegetésnek, semmint párbeszédre való felhívásnak hangzott.

D. C. N.: Természetesen nem kommentálhatom vagy minősíthetem Nicolas Sarkozy szavait, de azt mindenkinek látnia kell, hogy az általa felvetett kérdést komolyan kell venni. Ha nem hangoljuk össze például az adórendszereinket, akkor egész Európa versenyképességét ássuk alá, ami egyik ország polgárainak sem lesz jó. Nyilván tekintettel kell lennünk egymás gazdasági viszonyaira, lehetőségeire, mert a gazdaság az emberek nyelvére lefordítva munkahelyet, fogyasztást, életszínvonalat jelent. Ezért kaptak az új belépők haladékot bizonyos uniós előírások teljesítésére. De a régi tagországok polgárai közül sokan egyelőre csak azt látják, hogy míg náluk gyárakat zárnak be, addig egy másik tagországban újakat nyitnak, mert ott kedvezőbbek például az adóviszonyok.

HVG: A kilencvenes évek közepéig szárnyaló francia beruházási kedv mintha már így is alábbhagyott volna az utóbbi években. Utoljára a Peugeot döntött úgy, hogy nem nálunk, hanem Szlovákiában épít gyárat. Nem tartanak attól, hogy a most követelt adóharmonizáció elriasztja a beruházni vágyók maradékát is?

D. C. N.: A nagy magyarországi privatizálások idején a nagy francia cégek többsége óriási lendülettel vetette bele magát egyes szektorok, például a villamosenergia-ipar, a gyógyszergyártás, az élelmiszeripar, a kereskedelem átstrukturálásába, és tagadhatatlan, hogy ez a fajta beruházási boom egy idő után lelassult, pontosabban megváltozott az invesztíciók jellege. Ez nem látszik világosan, mert rövidlátó könyveléstechnikai okok miatt a beruházásoknál csak a kezdeti befektetést veszik figyelembe, a későbbi fejlesztést, bővítést, felújítást, modernizálást nem. Márpedig a Magyarországon jelen lévő francia cégek többsége az elmúlt öt-hat évben igen jelentős összegeket fordított ilyen célokra, ráadásul egyre többet költenek az itteni részlegeikben dolgozók képzésére: mind több francia tulajdonú leányvállalatnál találkozhat az anyacégnél tanult gazdasági, kereskedelmi vezetővel, sőt akár vezérigazgatóval. A számok önmagukért beszélnek: míg a kilencvenes évek közepén 25-30 ezer embernek adtak munkát magyarországi francia vállalatok, ma már 60 ezernek. És bár igaz, hogy a Peugeot nem itt épít gyárat, de mivel a francia autógyártók azt tapasztalták, hogy önöknél igen magas színvonalú például az autószerelők oktatása, úgy határoztak, hogy e szakma elitjét részben itt fogják kiképezni. Ez is beruházás, amit semmiféle könyvelés nem mutat ki. Közel áll már a megvalósuláshoz a szegedi francia-magyar biotechnológiai kutatóközpont, amely iránt sok kis és közepes francia cég is érdeklődik. Másik szívügyem a nemrégiben felépült új máriaremetei francia gimnázium, illetve a rövidesen megvalósuló francia egyetem.

HVG: Franciaország hagyományosan szoros kapcsolatokat ápol Romániával. Kínos helyzetbe került, amikor a román-magyar konfliktusokban, például a státustörvényről folyó vitában kellett esetleg állást foglalnia?

D. C. N.: Baj, ha egy diplomatát az érzelmei vezérelnek konfliktusok, nehézségek megoldásában. A legkínosabb helyzetekben is meg kell őriznünk a hidegvérünket. Ellentétek, viszályok minden ország történetében vannak, a német-francia viszály száz évig tartott, egész Európát katasztrófába sodorta. Végül mindenki belátta, rendezni kell a kapcsolatunkat, és tavaly már együtt ünnepeltük a két ország megbékélésére született Élysée-szerződés 40. évfordulóját. Az Európai Unió létrejötte éppen abban segít, hogy ne csak a gazdasági kérdésekben működjünk együtt, hanem a politikaiakban is. A határok eltörlésével, a közös európai gazdasági, politikai, kulturális tér kialakulásával egyenlő felekként rendezhetjük ezeket a kérdéseket.

HVG: Diplomatához méltó diplomatikus válasz, mégis megkérdezem: nagykövetként közvetített-e Románia és Magyarország közt egy-egy vitás kérdésben?

D. C. N.: Legyen elég annyi, hogy erősen támogattuk a nemzeti kisebbségek jogairól szóló, magyar javaslatra megfogalmazott passzus bekerülését a rövidesen aláírásra kerülő EU-alkotmány tervezetébe. Szóval nem voltunk sem közömbösek, sem passzívak a kérdésben.

HVG: A francia sajtó alig írt az olyan súlyos magyarországi fejleményekről, amilyen Medgyessy Péter kormányfő augusztusi lemondása, miközben az olimpikonjainkról szóló színes hírek nap mint nap benne voltak a lapokban. Magyarország ilyen kevéssé érdekli a francia újságolvasókat?

D. C. N.: Nem feladatom a francia sajtó minősítése, de diplomáciai tapasztalataim azt mutatják, hogy minden ország elégedetlen azzal, ahogyan a külföldi sajtó a belügyeivel foglalkozik. Amikor Québecben voltam főkonzul, az ottaniak is ilyesmire panaszkodtak, a hozzánk hagyományosan közel álló afrikai országok szintén elhanyagoltnak érzik magukat e tekintetben. De még a németek is úgy látják, alig esik szó a francia sajtóban a náluk zajló belpolitikai ügyekről. Szerintem ennek az az oka, hogy a francia újságok külpolitikai rovatai elsősorban a súlyos válsághelyzetekkel, háborúkkal foglalkoznak, kevés teret szentelnek az egyes országokról szóló elemzéseknek. Persze fájlalom, hogy ez így van, de legföljebb annyit tudok ígérni, hogy ha az új tevékenységem nem váltja be a reményeimet, talán átnyergelek újságírónak, és Magyarországról fogok tudósítani.

HVG: A hírek szerint üzletembernek, sőt üzleti lobbistának áll. Az állam szolgálatában szerzett tapasztalatait, kapcsolatait fogja ily módon kamatoztatni a magánszférában?

D. C. N.: A hír csak félig igaz. Valóban lett volna lehetőségem az üzleti életben is elhelyezkedni, de nem ezt választottam, hanem egy párizsi ügyvédi irodában fogok dolgozni. Közel három évtizedet töltöttem el az állami adminisztrációban és a nemzetközi politikában, több helyen is voltam követ, dolgoztam a külügy- és a védelmi minisztériumban tanácsadóként, kabinetfőnökként, megismertem a szakma minden szabályát, követelményét, csínját-bínját. Nyughatatlan természet vagyok, új kihívásra és függetlenségre, önálló felelősségvállalásra vágyom, ezért választottam egy szabad foglalkozást, az ügyvédkedést. Egészen pontosan egy olyan ügyvédi irodában fogok dolgozni, ahol különböző cégek szerződéseit készítjük el. Persze ehhez az ügyvédi munkához hozzátartozik egyfajta lobbitevékenység is, de nem ez a lényege, nem beszélgetésekből, üzleti ebédekből, utazgatásokból áll.

HVG: Üzleti perekben is vállal majd jogi képviseletet? Például ha egy francia cég és a magyar állam közötti konfliktus jogi útra terelődik, elképzelhető, hogy ön képviseli majd a franciákat?

D. C. N.: Egyrészt az üzleti ügyekkel foglalkozó ügyvédi irodák ritkán mennek bele perekbe, a vitás ügyeket igyekszenek más úton megoldani. Ennek ellenére előfordulhat, hogy idáig fajulnak a dolgok, a mi irodánkban többször is volt már erre példa. Az azonban egyszerűen kizárt, hogy én olyasmivel foglalkozzam, ami kapcsolatban lehet akár a diplomáciai, akár az államapparátusban folytatott előző tevékenységeimmel. E tekintetben szerencsére a francia törvények nagyon szigorúak. De ha nem így lenne, személyes etikai megfontolásokból akkor is távol tartanám magam az ilyesmitől. Elég nagy és sokszínű a világ ahhoz, hogy találjak magamnak ezeken kívül eső ügyeket.

VÁSÁRHELYI JÚLIA

Dominique de Combles de Nayves

A párizsi születésű Dominique de Combles de Nayves első diplomáját a Politikatudományi Intézetben szerezte, a másodikat a politikusokat, főtisztviselőket, diplomatákat képző híres államigazgatási főiskolán, az ENA-n. Pályafutását a külügyminisztériumban kezdte, majd átigazolt a számvevőszékhez, de tanácsadóként tovább szolgált a minisztériumban. Később, a québeci főkonzuli posztról visszatérve az akkori védelmi miniszter, Alain Richard diplomáciai tanácsadója, majd kabinetfőnöke egészen 2001-es magyarországi nagyköveti kinevezéséig. Ez volt első kelet-európai megbízatása, amelyet olyan komolyan vett, hogy már Budapestre érkezte előtt elkezdett magyarul tanulni: a nyelvet jól érti, olvassa, alkalomadtán beszéli is.

Az ítélkezés még független, de a bíróságokon már a "fortélyos félelem" igazgat az Amnesty szerint

Az ítélkezés még független, de a bíróságokon már a "fortélyos félelem" igazgat az Amnesty szerint

Új funkció kerül a Facebookba, megmutatja, hogy áll a koronavírus elleni harc

Új funkció kerül a Facebookba, megmutatja, hogy áll a koronavírus elleni harc

Így épült fel a kiskunhalasi járványkórház – videó

Így épült fel a kiskunhalasi járványkórház – videó