Tetszett a cikk?

Tagságot még jó ideig hiába vár az uniós támogatásban részesülő hat szovjet utódállam – hangsúlyozza Eneko Landaburu, az Európai Bizottság külkapcsolati főigazgatója, aki szerint a grúziai katonai beavatkozás és a gázválság ellenére az EU-nak szorosabbra kell fűznie együttműködését Oroszországgal.

HVG: Az év eleji orosz–ukrán gázháború hullámai máig nem csillapodtak, az uniós tagállamokat is sújtó csatározás az Európai Bizottság (EB) és az orosz kormány múlt pénteki találkozóján is kiemelt téma volt. Vajon a konfliktus nyomán a Nabucco gázvezeték közelebb került a megvalósuláshoz?

Eneko Landaburu

Spanyol politikai emigráns családban született 1948-ban Párizsban. Csak a Franco-diktatúra bukása után, az 1970-es évek végén tért vissza hazájába, Baszkföldre, ahol hamarosan a szocialista párt helyi parlamenti képviselője lett. Spanyolország 1986-os EU-csatlakozásakor azonnal eljegyezte magát az unióval: brüsszeli karrierjét a regionális politikai főigazgatóság élén kezdte, így „meggyőződéses szociáldemokrataként” közvetlenül irányíthatta az EU felzárkóztatási alapjainak létrehozását. A kilencvenes évek végétől – mint mondja – történelmi kaland részese lehetett, bővítési főigazgatóként és főtárgyalóként ő zárhatta le a csatlakozási tárgyalásokat a tízekkel, köztük Magyarországgal. Öt éve az EU külkapcsolatait egyengeti, ami „intellektuálisan és politikailag az egyik legizgalmasabb feladat”.

E. L.: Nem kis dolog, ami történt: a hidegháború idején sem fordult elő, hogy a szovjetek elzárták volna a csapot. Az EU számára a fő lecke az, hogy sebezhetőek vagyunk. A kérdés pedig: mit tehetünk, hogy a válság ne ismétlődhessen meg, hogy korlátozzuk a kockázatokat. Nyilvánvaló, hogy diverzifikálnunk kell a beszerzési forrásokat, csökkenteni kell a függőségünket Oroszországtól. Fejleszteni kell az EU belső infrastruktúráját, a határkeresztező gázvezetékeket, hogy a belső szolidaritás a gyakorlatban is működhessen. Végre egységessé kell tenni a belső energiapiacot, amely egyelőre túlságosan szétforgácsolt. A tagállamok felismerték, hogy lépni kell, ezért bizonyára lendületet kap a Nabucco projekt is. Magától értetődik azonban, hogy nem ez az egyetlen válasz.

HVG: A jelenlegi számítások szerint jelentős a kockázata annak, hogy nem lesz elegendő betáplálható földgáz a Nabucco hatékony üzemeltetéséhez. A megoldás a hatalmas földgáztartalékkal rendelkező Irán lehetne, ám ez politikai tabu. Elképzelhető, hogy az EU gázt vásároljon Irántól?

E. L.: Jelenleg nem. De ne feledje, a Nabucco középtávú beruházás. Bízom benne, hogy Obama elnök párbeszédet kezd Iránnal, ami – amellett, hogy kedvező hatással lesz az egész régióra – remélhetőleg lehetővé teszi a viszony rendezését. Ez a Nabucco projektet is gazdaságos vállalkozássá tenné. A politikában nem árt néha álmodozni.

HVG: Az augusztusi grúziai katonai beavatkozás miatt megromlott az EU és Oroszország viszonya, most pedig a gázvita kérdőjelezte meg Moszkva megbízhatóságát. Nem volna ideje felülvizsgálni az EU–orosz kapcsolatrendszer egészét?

E. L.: Nagyon fontos közös érdekeink vannak Oroszországgal, gazdasági és politikai értelemben is egymásra vagyunk utalva. Az egyedül lehetséges stratégia az, hogy igyekszünk megerősíteni a kötelékeinket, fejleszteni a kölcsönös függőségeinket. Együtt kell működnünk a nemzetközi színtéren egy sor területen: Afganisztánban, az izraeli–palesztin konfliktus rendezésében, az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, energiabiztonságunk megteremtésében. Moszkva számára sincs alternatíva. Az EU Oroszország első számú kereskedelmi partnere, az ott befektetett külföldi tőke 80 százaléka Európából származik. Az oroszok európai nép. Mi segítjük őket a modernizálódásban, abban, hogy országuk befolyásossá és erőssé váljon.

HVG: Ennek ellenére a gázvita napjaiban az Európai Parlamentben egyesek már szankciókat is emlegettek.

E. L.: Bölcs dolog volna visszatérni a hidegháborúhoz, csak azért, mert vitáink vannak ilyen vagy olyan ügyekben? Folytatjuk a tárgyalásokat az átfogó EU–orosz szerződésről, miközben nem felejtjük el, ami történt. Tudjuk, hogy Oroszország nehéz partner, hogy Putyin és Medvegyev úr agresszívebb külpolitikát folytat, ám emiatt nem változtathatjuk meg a stratégiánkat. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindent el kellene fogadnunk Oroszországtól. Nem fogadjuk el az erőszakot, amelyet Grúziában tanúsított, nem ismerjük el Abházia és Dél-Oszétia függetlenségét, nem szeretjük az agresszív orosz politikát egyes szovjet utódállamokkal szemben.

HVG: A grúziai válság és a „gázháború” nem azt jelzi, hogy az EU bővítése óta nem lehet egységes uniós oroszpolitikáról beszélni?

E. L.: Maradjunk a tényeknél. Sem az egyik, sem a másik konfliktus nem vezetett Európa megosztottságához. Nincs abban semmi, hogy vannak belső viták, hogy az EU-n belül különböző érzékenységek vannak. A külvilág felé egységet mutattunk. Az EU-nak sikerült megakadályoznia, hogy az orosz tankok bevonuljanak Tbiliszibe. A cseh elnökség reakciója a gázcsap elzárására világos és egyértelmű volt. Ne keressen problémát ott, ahol nincs!

HVG: Az EU kénytelen volt lenyelni, hogy Abházia és Dél-Oszétia de facto elszakadt Grúziától.

E. L.: Nézzük meg, volt-e alternatívája az EU fellépésének. Magyarország küldött volna csapatokat, hogy kitessékelje az oroszokat Abháziából? Az EU nem katonai szervezet, végső esetben a NATO-nak kell fontolóra vennie, hogy katonailag beavatkozik-e vagy sem. Az Oroszországgal szembeni eltérő érzékenységek ellenére a nehéz pillanatokban mindig sikerült elérni, hogy az EU egy hangon szólaljon meg. Ez nem zárja ki, hogy egyes tagállamok szeretnék, ha az EU agresszívebb lenne, mások meg azt, ha megengedőbb. Végül is 27 tagállamnak kell konszenzusra jutnia, ami kétségtelenül bonyolultabb, mint amikor csak 15-en voltunk. Mi, nyugat-európaiak annak idején tisztában voltunk azzal, hogy a bővítés után megnehezül a döntéshozatal, de elfogadtuk, hogy áldozatokat hozunk Kelet-Európáért, és vállaljuk, ami ezzel jár.

HVG: Az effajta nehézségeken túl használtak valamit az uniós taggá vált egykori szocialista országok tapasztalatai a közös oroszpolitika formálásában?

E. L.: Az új tagállamok Szovjetunióval kapcsolatos ismeretei természetesen előnyt jelentenek az EU–orosz viszony építésében. Csakhogy Oroszország nem a Szovjetunió. Megértem, amikor egyes kelet-európai politikusok, parlamenti képviselők keményebb vonalat követelnek az EB-től, a helyükben én is ezt tenném. Ugyanakkor az, hogy a Szovjetunió megalázta Kelet-Európa országait, nem feltétlenül segíti őket abban, hogy meghatározzák, mi a helyes stratégia, ami ma megfelel az európaiak és az oroszok érdekeinek.

HVG: Az EB javaslatot tett a hat szovjet utódállamot – Belaruszt, Ukrajnát, Moldovát, Azerbajdzsánt, Örményországot és Grúziát – érintő szomszédsági politika megújítására, ez azonban sokak szerint csupán egy üres doboz szép csomagolásban. Kapnak-e annyi figyelmet és támogatást az EU keleti szomszédjai, mint a déliek?

E. L.: Az EU keleti szomszédjai 2013-ig komoly uniós támogatást élveznek. Mértékét tekintve és a népességet figyelembe véve ez összehasonlítható a déli szomszédjainknak szánt támogatással. Utóbbiak és az EU között komoly hagyománya van a különleges kapcsolatnak. A tavaly létrehozott mediterrán unió előzménye a barcelonai folyamat, amely több mint tízéves múltra tekint vissza. A kelet-európai országokkal csak most tesszük sínre a politikai közeledésnek azt a mechanizmusát, amely a Keleti partnerség elnevezést kapta, s amelynek keretében 350 millió euróval több támogatást ajánlunk e hat országnak. Nem igaz, hogy a doboz üres. A bőkezűbb segítségnyújtás és a társulási szerződések lehetősége mellett vízumkönnyítésről is szó van. Továbbá – teljesen új megközelítést alkalmazva – regionális dialógust kezdeményezünk az EU és a hatok között a demokráciáról, a jó kormányzásról, a gazdasági integrációról és az energiabiztonságról. Katonai biztonságot és tagságot viszont hiába várnak tőlünk. Ezen országok felvétele ma nincs napirenden. Épp elég nehéz megemészteni az előző bővítést. Ez a politikai realitás.

HVG: A Keleti partnerség tehát valamiféle alternatívája lenne az EU-tagságnak? Az ukránok első reakciója az volt, hogy ez esetben nem érdekli őket a dolog.

E. L.: Senkit sem kényszeríthetünk arra, hogy elfogadja a szomszédságpolitikánkat, a pénzügyi segítségünket. Szabadon elutasíthatják. Másfelől a szomszédságpolitika semmit sem zár ki a jövőben. Nem hiszem, hogy az ukrán vezetők úgy szolgálják a legjobban európai küldetésüket, hogy kritizálják az EU-t.

HVG: Nem fél, hogy Oroszország így is rossz szemmel nézi az EU keleti szomszédsági politikáját? Végtére is az unió az ő egykori vazallusait kívánja leválasztani.

E. L.: Természetes, hogy ezen országok fokozottabb közeledése az EU-hoz nem okoz örömet Moszkvának. De ez nem a mi problémánk. Az EU számára fontos, hogy ezzel a hat országgal jó egyetértést és együttműködést alakítson ki, hogy erősödjön a kötődésük az EU-hoz. Hogy ennek lesz-e visszahatása az EU–orosz viszonyra, az Moszkván múlik. Eddig az oroszok nem támadták sem a bővítést, sem a szomszédságpolitikánkat. Oroszország számára ezen országok, főként Ukrajna és Grúzia esetleges NATO-tagsága okoz gondot.

VIDA LÁSZLÓ / BRÜSSZEL

 

Meghalt Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök

Meghalt Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök

Tizenegyre emelkedett a koronavírus áldozatainak száma Olaszországban

Tizenegyre emelkedett a koronavírus áldozatainak száma Olaszországban

Elképesztő összeget adtak a világ legdrágább pásztorkutyájáért

Elképesztő összeget adtak a világ legdrágább pásztorkutyájáért