szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kigyulladt egy kamion az M3-as autópálya főváros felé vezető oldalán a geleji pihenő előtt szerda este, a műszaki mentés idejére a rendőrség lezárta a sztráda mindkét oldalát - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Mint írták, a kamion eddig ismeretlen okból gyulladt ki. Nem sérült meg senki. Az eset az autópálya 145-ös kilométerénél történt. A megyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a kamion papírárut szállított.

Az autópálya forgalmát Miskolcról Budapest irányába a 3-as számú főútra terelik, a közlekedők Mezőkeresztesnél térhetnek vissza az autópályára - tudatta a rendőrség.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Az amerikai hadsereg tényleg megépíti az igazi halálsugarat

Az amerikai hadsereg tényleg megépíti az igazi halálsugarat

Halva született csecsemőknek lett pozitív a koronavírustesztjük Izraelben

Halva született csecsemőknek lett pozitív a koronavírustesztjük Izraelben

Brüsszelben sem tudják, hátrányos-e a magyaroknak, hogy a vakcinaigazolásban nincs típus

Brüsszelben sem tudják, hátrányos-e a magyaroknak, hogy a vakcinaigazolásban nincs típus