Új mozgalmat indít Karácsony Gergely
Itthon

Új mozgalmat indít Karácsony Gergely

A miniszterelnöki előválasztáson induló Karácsony Gergely arról beszélt, a demokrácia összeomlott Magyarországon, de nem bosszúra, hanem jóvátételre van szükség.

MTI Itthon

Lendvai dicsérte, Kuncze kritizálta Szilit a kongresszus után

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője Szili Katalinnak, a párt köztársasági elnök-jelöltjének konszenzusteremtő képességét emelte ki egy szombat reggeli televíziós műsorban. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke ugyanebben a műsorban ugyanerről nyilatkozva azt mondta: elég megnézni, mennyire megosztotta most a szocialista pártot és a koalíciót is.

Itthon

Egyesül az MDF és az MDNP

A Magyar Demokrata Fórum (MDF) és a Magyar Demokrata Néppárt (MDNP) egyesüléséről írt alá megállapodást a két párt elnöke, Dávid Ibolya, és Szabó József.

MTI Itthon

MDF: Gyurcsány vállalatvezetőként kormányoz

A Magyar Demokrata Fórum az Alkotmánybírósághoz fordult "a kormány ügyrendjének alkotmányellenessége miatt" - tudatta sajtóközleményben az ellenzéki párt. Batiz András kormányszóvivő válaszul közölte: állnak elébe az alkotmányossági próbának.

MTI Itthon

Új Generáció: "Semjén Zsolt kérjen bocsánatot vagy mondjon le"

Nyilvánosan drogterjesztéssel, pedofíliával és a halálkultusz dicsőítésével vádolta az SZDSZ-t Semjén Zsolt a KDNP elnöke, az országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának alelnöke, ezért a fiatal liberálisok lemondásra szólították fel, illetve bocsánatkérést követelnek.

hvg.hu Itthon

Fej-fej mellett a Fidesz és az MSZP

A népszavazási kampány időszakában a Marketing Centrum által készített felmérés 12 százalékos Fidesz vezetést jelzett, a népszavazásra bocsátott kérdések átmenetileg ugyan megtörték az MSZP felzárkózásának a trendjét, de januárra a szocialisták gyakorlatilag behozták a Fidesz előnyét.

MTI Itthon

A Fidesz szerint a kormány folyton koccan

"Mielőtt a Gyurcsány-Hiller páros sebességet váltana és padlógázt adna, körül kellene néznie, mert idén már szinte mindenkivel összeütköztek" - mondta kormánypárti politikusok nyilatkozatára reagálva a Fidesz szóvivője.

hvg.hu Itthon

Nem láthatók át a pártok kampánykiadásai

A pártok egyelőre nem beszélnek arról, mennyit költöttek a népszavazási kampányra, egyedül a SZDSZ közölte, hogy két és fél millió forintja volt álláspontjának kifejtésére.

MTI Itthon

Fidesz: Kránitz mondjon le!

A Fidesz felszólítja Kránitz László szocialista parlamenti képviselőt, hogy mondjon le mandátumáról, mivel a soproni időközi választás érvénytelensége miatt őt terheli a felelősség.

MTI Itthon

Gyurcsány: Orbán Viktor hazudik

A kormányfő szerint a kettős állampolgárságról szóló népszavazási kérdés csapda, az ellenzék menekül az igazmondás elől; Orbán Viktor hazudik, tagadja, hogy az állampolgársághoz szavazati jog, nyugdíj, szociális ellátás, egészségügyi ellátás is tartozik.

MTI Itthon

Megtorpant az MSZP, erősödött a Fidesz

Lanyhulni látszik az MSZP lendülete, a fideszeseknek viszont visszatért a korábbi elszántságuk novemberben - áll a Szonda-Ipsos legfrissebb felmérésében. A szocialisták 60 százaléka szerint pártjuk nyerne a választásokon. Szeptemberben még csak 37 százalékuk számított erre.

MTI Itthon

Szijjártó: Gyurcsány fizessen egymilliárdot

A miniszterelnöknek kellene megfizetnie azt az egymilliárd forintos kárt, amely az adófizetőket érte a Nemzeti Tankönyvkiadó eladása miatt - mondta Szijjártó Péter fideszes képviselő.

1
31 32 33 34 35 36 37
Aki kínai vagy orosz oltást kapott, nem jogosult Zöld Kártyára Ausztriában

Aki kínai vagy orosz oltást kapott, nem jogosult Zöld Kártyára Ausztriában

Hogyan lesz a törékeny hópihéből halálos lavina?

Hogyan lesz a törékeny hópihéből halálos lavina?

Antall József fia nem unja meg a cégfelvásárlásokat

Antall József fia nem unja meg a cégfelvásárlásokat

Mikecz Dániel: Ha lesz lehetőség, újra fognak tüntetni idehaza

Mikecz Dániel: Ha lesz lehetőség, újra fognak tüntetni idehaza

Tömegverekedés tört ki a Luton reptéren, hárman súlyosan megsérültek

Tömegverekedés tört ki a Luton reptéren, hárman súlyosan megsérültek

Meg akarta ölni magát Moby, amikor a legnagyobb sikereit érte el

Meg akarta ölni magát Moby, amikor a legnagyobb sikereit érte el

73 beteg elhunyt, 4 millió 555 ezer a beoltott

73 beteg elhunyt, 4 millió 555 ezer a beoltott

Mérő László: Az előválasztást fideszes trollok befolyásolhatják, de van megoldás

Mérő László: Az előválasztást fideszes trollok befolyásolhatják, de van megoldás

A címlapról ajánljuk