szerző:
MTI

Utcai és légi parádé vezette fel a pénteken kezdődő, 22. Forma-1-es Magyar Nagydíjat: Besenyei Péter repülős bemutatója előtt versenyautók hajtottak keresztül a budai alagúton és a Lánchídon.

A több tízezer néző előtt előbb dakaros felvonulásra került sor, a leghíresebb sivatagi raliverseny budapesti rajtjáért zajló kampány jegyében Szalay Balázs és Palik László is autóba ült.

Ezt követően Mark Webber a Red Bull Racing, Gerhard Berger és Vitantonio Liuzzi pedig a Toro Rosso Forma-1-es versenyautóját mutatta be a nézőknek. A kocsik Budáról indultak, áthajtottak az alagúton, a Lánchídon, majd a Roosevelt téren megfordulva visszatértek Budára.

Ezután Besenyei Péter tartott bemutatót, amelynek során megismételte korábbi bravúrját és többször átrepült gépével a Lánchíd alatt, valamint látványos orsókat hajtott végre. A műrepülő világbajnok az eredeti program szerint kirepült volna az alagútból, ám a Polgári Légügyi Hatóság ezt a mutatványt nem engedélyezte.

A parádéra rengetegen voltak kíváncsiak, hatalmas tömeg gyűlt össze a Lánchíd budai és pesti oldalán, valamint a két rakparton.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Úgy ágyékon rúgta játékból a budapesti nő a férjét, hogy mentőt kellett hívni

Úgy ágyékon rúgta játékból a budapesti nő a férjét, hogy mentőt kellett hívni

Kínos plágiumügybe keveredett a kormánymédia egyik lapja

Kínos plágiumügybe keveredett a kormánymédia egyik lapja

Használt merevlemezt venne? Eladná a sajátját? Akkor feltétlenül tudjon erről

Használt merevlemezt venne? Eladná a sajátját? Akkor feltétlenül tudjon erről

Vége a spontán Orbán-interjúknak, Kövér szinte eltiltotta a sajtót a politikusoktól

Vége a spontán Orbán-interjúknak, Kövér szinte eltiltotta a sajtót a politikusoktól

Szankciók nélkül is sokat veszíthet Erdogan, ha folytatja a támadásokat

Szankciók nélkül is sokat veszíthet Erdogan, ha folytatja a támadásokat

Videó: kemény volt a karma, mint egy tégla

Videó: kemény volt a karma, mint egy tégla