szerző:
MTI

Nincs csúszás a metróépítésben, mert a Fővárosi Közgyűlés március végén a munkálatok új ütemezéséről döntött.

Az iroda munkatársa ugyanakkor elismerte: "valószínűsíthető", hogy a pesti alsó rakpart átadása nem készül el
iskolakezdésre, tehát szeptember másodikára. Demszky Gábor főpolgármester korábban bírálta a Fővám téri
építkezést végző céget, amikor utalt arra, hogy a helyszínen tett látogatása során csak néhány munkással találkozott.
   
A BKV sajtóirodája ennek kapcsán csak annyit mondott, hogy a vállalkozó felgyorsította a munkálatokat. Kovács Levente újbudai metróbiztos az MTI-nek adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy mind az Etele téri, mind pedig a Gellért téri állomás építése a "24. órában van". Mint mondta, a 4-es metró 2010 decemberi átadásának határideje csak akkor tartható, ha nem lesznek további késlekedések.
   
Emlékeztetett arra is, hogy a Műegyetem rakpart megnyitását eredetileg tavaly októberre ígérték, ám ma már az sem biztos, hogy még ebben az évben átadják az utat. A metróbiztos közölte azt is, hogy az Etele térnél a Kelenföldi pályaudvar alá tervezett állomásszerkezet építése, "az érdemi munka", pár napja kezdődött meg. Ez azt jelenti, hogy az elkövetkező egy-másfél évben szakaszosan több sínpárt is lezárnak, és a vonatokat más vágányokra terelik. Kitért arra is, hogy ezzel egy időben két új sínpárt is építenek új peronokkal az Etele tér felőli oldalon; ide érkeznek majd az elővárosi vonatok.
 

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A motorja után kötve vonszolta kutyáját egy zempléni férfi

A motorja után kötve vonszolta kutyáját egy zempléni férfi

Pikó András üzent a fideszesek mellett kampányoló kerületi lap volt főszerkesztőjének

Pikó András üzent a fideszesek mellett kampányoló kerületi lap volt főszerkesztőjének

Új választások lesznek Észak-Macedóniában

Új választások lesznek Észak-Macedóniában

Most sem változtatott az alapkamaton az MNB

Most sem változtatott az alapkamaton az MNB

Nyolc halálos balesetet hozott a hétvége

Nyolc halálos balesetet hozott a hétvége

Trump: A kurdok sem angyalok

Trump: A kurdok sem angyalok