Itt a papír, hol a papír...

Utolsó frissítés:

A most kinevezett Kenedi-bizottsághoz hasonlatos testület 1995-ben egyszer már nekirugaszkodott az állambiztonsági dossziék felmérésének. Tevékenységét, a koalíciós válság feloldásaként, kényszerrel szakították félbe.

Bizottságunkat megvádolták azzal, hogy netán egyes politikusok számára teszi hozzáférhetővé az iratokat. Tévedés, mi ennél veszélyesebbek vagyunk, a nyilvánosság, az egész nemzet számára akarjuk a hozzájutást biztosítani, beleértve a jövendő nemzedékeket is - ezzel az öntudatos kijelentéssel reagált 1996 februárjában az alkotmánybírósági szűrőn két évvel korábban fennakadt ügynöktörvény módosítása előtt felerősödő támadásokra Varga László történész, az Iratfeltáró Bizottság (IB) elnöke. Pontosabban: a volt elnöke. Ugyanis az 1995 márciusában létrejött IB június végi első részjelentésével olyan politikai vihart kavart, amely az újdonsült szocialista-szabaddemokrata koalíció szakadásával is fenyegetett. A radikális szemléleti fordulatot, az állambiztonsági iratok teljes nyilvánosságát szorgalmazó nyolcvanoldalas bizottsági összefoglalóról értesülve Horn Gyula kormányfő - a sajtónak Nikolits István titokminiszter által kiszivárogtatott hírek szerint - fennhangon vonta felelősségre belügyminiszterét, egyben koalíciós helyettesét, Kuncze Gábort, miért veszélyezteti partizánakciójával, civil személyek beengedésével (nem sokkal később, nagyközönség előtt mondott megfogalmazásban: "az iratok közötti kutakodás" engedélyezésével) a nemzet biztonságát.

Az ügy végül nem lett szakítópróba, mert a sajtó- és parlamenti szópárbaj (átmeneti) lezárásaként 1995 őszén Kuncze bejelentette: a bizottság "teljesítette feladatát". Ez a kényszer szülte megállapítás azonban gyökeresen ellentétes volt az IB álláspontjával. Az ominózus, teljes terjedelmében csak országos könyvtárakban hozzáférhető összefoglaló (HVG, 1995. július 29.) amellett, hogy lajstromba szedte a hiányzó állambiztonsági iratokat, a többi között az 1990-ben alakult Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) által begyűjtött nyilvántartásokat, jelezte, hogy a bűnbakká tett III/III-as csoportfőnökség dokumentumain túl a teljes főcsoportfőnökség iratanyagának is levéltárakban van a helye. Hosszú oldalakon sorolta azon javaslatait is, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a néhai diktatúra titkai többé ne veszélyeztessék a demokrácia közéletét, se kiszivárogtatásokkal, se zsarolásokkal.

"Az effajta történelmi források ugyanis a jogutódnak kinevezett biztonsági szolgálatoknál nem voltak, s ma sincsenek biztonságban" - mondta a HVG-nek az egykori IB-tag, a múlt héten Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által egy új, az irategyesítést felügyelő bizottság elnökéül felkért Kenedi János. Kinevezését követően a publikációi révén a témakör elismert szakértőjévé avanzsált kritikus úgy fogalmazott, ezúttal "jobb felhatalmazásunk van, de nem jobb esélyünk". Szkepticizmusát, mint mondja, éppen korábbi tapasztalatai indokolják, hiszen 12 évvel ezelőtt az állambiztonsági ügyekben legfeljebb tanulóvezetőknek nevezhető bizottsági tagokat számtalan esetben próbálták megvezetni, olykor nem is sikertelenül.

Az IB 1995. március elsején, nem túl erős jogszabállyal, belügyminiszteri utasítással alakult meg, meglehetősen rövid előkészületek után. Kuncze kabinetfőnöke, Gyekiczky András négy évvel később, az Élet és Irodalomban megjelent vitacikkében azzal indokolta az életre keltést, hogy az Alkotmánybíróságon 1994 végén elbukott ügynöktörvény után a szabaddemokrata belügyi vezetés tisztán akart látni, s így "miniszteri invitálásra kilenc tudományos és civil szervezet delegált tagot" az IB-be, amely aztán a maga köréből választotta elnökké a fővárosi levéltár akkori igazgatóját, Vargát. A bizottság titkárát, Baczoni Gábort a Belügyminisztérium (BM) nevezte ki. Nyilvános vihart először az 1995. július 5-ei sajtótájékoztató kavart, amikor is a testület megcáfolta azt az addig közkeletű vélekedést, hogy a kommunista párttagok beszervezését tiltották - mint kiderült, ez olyannyira nem volt igaz, hogy az ügynökök egyötödét MSZMP-tagok közül toborozták.

Több mint egy évtizeddel később a HVG érdeklődésére az IB tagjai olyan, eddig ismeretlen epizódokat is elmeséltek, amikor tevékenységüket befolyásolni vagy éppenséggel akadályozni próbálta a melléjük segítőnek rendelt valamely szakember.

Második oldal (Oldaltörés)

"Működött az az informális testületi szellem, amely a belügyminiszteri utasítás ellenkezőjét diktálta" - idézte fel a BM Roosevelt téri épületének irattári egységeiben tapasztalt hangulatot Rainer M. János történész, az 1956-os Intézet főigazgatója. Az egyik - az IB-tagok szóhasználatával: - "gyárlátogatáson", amikor a pincetrezorban a Napi Operatív Információs Jelentések kartotékrendszerét, a történészek mai tudása szerint az állambiztonsági nyilvántartás kulcsfontosságú forrását tekinthette meg a bizottság, Rainer - már csak azért is, hogy értse az egyébként érthetetlen kódokat - a róla szóló kartont is előhúzta, s megkérdezte, melyik szám mit is jelent. Ebből az epizódból kerekedett aztán az a képtelen vád - mondja Rainer, az állambiztonsági iratokba való kutatói betekintést elbíráló bizottság jelenlegi elnöke -, hogy a bizottság tagjai "saját magukra" kutatnak.

Más alkalommal, amikor a BM-alkalmazottak belépőjével rendelkező okvetetlenkedő civilek szoros őrizet mellett a beszervezést vagy a beszervezési kísérletet regisztráló, azóta elhíresült 6-os kartonok páncéltermébe léphettek be, az őket kísérő, pályafutását a kémelhárításnál kezdő irattári osztályvezető, Sersli Sándor röpke másodpercekre engedett csak bepillantást a páncélszekrénybe. Csupán annyi időre, amíg egy "véletlenül" kihúzva felejtett kartonon az IB-tagok elolvashatták az egyik, nem mellesleg később az ügynöktörvény által nem érintettként igazolt országgyűlési képviselő nevét. "Amúgy is volt bennünk egészséges bizalmatlanság, amit az ilyen és ehhez hasonló véletlenek tovább erősítettek" - mondja Tyekvicska Árpád levéltáros, hozzátéve azt, amit a HVG által megkérdezettek valamennyien megemlítettek: félrevezető manővereknél jóval komolyabban akadályozta a munkájukat, hogy még a BM épületében sem mutattak meg nekik minden iratőrző helyet és irattípust.

A később a Történeti Hivatal elnöki székébe - és az IB tagjaival éles vitába, mi több, perbe is - került Markó György és Kenedi például hiába érdeklődtek az állambiztonság pénzügyeivel kapcsolatos iratok iránt. Amikor pedig a bizottság egy szoba-konyhányi raktárban arról faggatta az illetékes főosztályvezetőt, hogy ott milyen iratok vannak, Császár Józsefné - aki annak az 1995-ös, a BM pecsétjével hitelesített igazoló levélnek az aláírójaként híresült el, miszerint "az ÁVH-n nem volt megengedett a gyanúsítottak bántalmazása" - szemrebbenés nélkül közölte, hogy a dossziék "nagyon szenzitív, az állomány egészségügyi állapotát rögzítő adatokat rejtenek". Utóbb kiderült, az információ egyik fele teljességgel helytálló, valóban érzékeny tartalmú irategyüttest láthatott az IB távolról, az úgynevezett SZT-tiszti állomány munkadossziéit. Arról már nem is szólva, hogy noha a már idézett miniszteri utasítás szerint "a titokvédelmi szabályok következetes megtartásával" a bizottság jogosult volt nemcsak a III/III, hanem az 1990 előtti III. főcsoportfőnökség irataiba is betekinteni, erre egyetlen alkalommal sem került sor. Még a Roosevelt téren is volt olyan raktár, amelyik azért nem nyílt meg, mert egy "NBH" feliratú A4-es papírt celluxoztak rá.

"Úgy véljük, nem lehet tovább halogatni annak a ténynek a deklarálását, hogy a Belügyminisztérium nem vállalja tovább a folytonosságot a korábbi rendőr-minisztériummal. Semmifajta misztérium és titkolódzás nem övezheti, mert nem végez olyan titkos feladatokat, amelyek a jogállam előtti BM-et jellemezték" - ez volt a megszüntetett bizottság jelentésének utolsó, reménykedő mondata. Varga László, mint most a HVG-nek elmondta, mindmáig nem lehet bizonyos abban, volt-e összefüggés az elnöki tisztsége és aközött, hogy az idő tájt gyors egymásutánban nemcsak a kocsiját törték fel, de ismeretlen tettesek a lakásába is úgy hatoltak be, hogy végül semmi értéket, még az asztalfiókban lévő pénzt sem vitték el. Tyekvicska pedig azt a tavaly szeptemberi történetet elevenítette fel, mikor is neve - meg nem nevezett forrásból - felkerült egy olyan internetes listára, amelyen egy kis szövetség sajtószolgálata - "a teljesség igénye nélkül" - sorolja a ma az MSZP-hez és az SZDSZ-hez hű volt állambiztonsági tiszteket. Az ismeretlen listázó(k) az 1960-ban született s 1988-ban diplomázott Tyekvicskát - jó néhány jól ismert állambiztonsági tiszt társaságában - "a III/II. csoportfőnökség egykori alezredesének" titulálták.

MURÁNYI GÁBOR