szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Meggyanúsította a Budapesti Katonai Ügyészség a volt balassagyarmati határőr igazgatót, akinek mohorai présházánál a határőrségtől származó 1500 tetőcserepet foglaltak le december közepén. Az ezredessel együtt tizenegy gyanúsítottja van az ügynek, amely szolgálati visszaélés, sikkasztás és lopás miatt indult.

A hvg.hu korábban beszámolt arról, hogy a Balassagyarmati Határőr Igazgatóságon visszaélések történtek, a testület több munkatársa ugyanis leselejtezett, illetve a raktárkészletből kiírt gyakorlóruhákat, faipari gépeket, építési anyagokat szerzett meg magának.

Az eltulajdonított holmik között voltak tetőcserepek is, amelyekből 1500 darabot a helyi határőr igazgató, Kelemen Attila ezredes Mohorán épülő présházánál találtak meg a rendőrök. Ezek – a hvg.hu tudomása szerinti vadonatúj – cserepek a határőrség egyik ingatlanának felújításából maradtak meg, s összesen mintegy 400 ezer forintot érnek, de a határőrség, immár integrált rendőrség kára több millió forintra rúghat.

A történtek kapcsán a Budapesti Katonai Ügyészség december közepén indított eljárást vagyon elleni és katonai bűncselekmények: szolgálati visszaélés, sikkasztás és lopás miatt. Az év elején már tíz gyanúsítottja volt az ügynek.

Január 10-én pedig „szolgálati visszaéléssel meggyanúsítottunk egy magas rangú tisztet, K. A. ezredest” – közölte Ács Tibor alezredes, a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője. Azt nem kívánta megerősíteni, de elképzelhetőnek tartotta, hogy szerepelnek a jegyzőkönyvekben olyan részletek, melyek szerint „egy ruhát neked ajándékba, tizenötöt pedig tegyél nekem félre”. Úgy tudjuk, az említett öltözet nem egyszerű gyakorló ruha, hanem úgynevezett bevetési ruha volt, amely elég drága.

A hvg.hu információi szerint az egyik gyanúsított, aki ruházati raktárosként dolgozott a a december 31-én megszűnt határőrségnél, vádalkut kötött az ügyészséggel, ami gyorsabbá teheti a nyomozást. Az még akár hónapokig is eltarthat, de az ügy kipattanása után Kelemen Attila ezredest – értesüléseink alapján – azonnal felfüggesztették állásából, s a volt határőr igazgató kérte nyugdíjazását.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Csikász Brigitta Itthon

Sikkasztással és lopással gyanúsítanak határőröket

Szolgálati visszaélés, sikkasztás és lopás miatt folytat nyomozást a Budapesti Katonai Ügyészség a Balassagyarmati Határőr Igazgatóságon történt visszaélések miatt. Az ügy kapcsán jelenleg tíz embert gyanúsítanak, de egyelőre még nincs köztük a volt balassagyarmati határőr igazgató, akinek mohorai présházánál a testülettől származó 1500 tetőcserepet foglaltak le.

Veszélyhelyzetben Pintér Sándor a kórházak ura

Veszélyhelyzetben Pintér Sándor a kórházak ura

Meghosszabbítják és szigorítják a korlátozásokat Németországban

Meghosszabbítják és szigorítják a korlátozásokat Németországban

Magyar cukrász maszkos Mikulásának sikeréről ír a Reuters

Magyar cukrász maszkos Mikulásának sikeréről ír a Reuters