Rákosi Ferenc és Alács Tibor beperelte Topolánszky Ákost és a HVG Online Zrt.-t, jóhírnévhez fűződő jogaik megsértésének megállapítását, továbbá 1-1 millió forintot követelnek. Bizarr módon azt is követelik, hogy az alperesek saját költségükön nemcsak a hvg.hu-n, de a Hír TV-ben és a Magyar Nemzetben is "tegyék közzé a bíróság jogerős ítéletének rendelkező részét". A május 29-ére kitűzött tárgyalást dr. Pataki Árpád fogja vezetni.

Tavaly szeptember 27-én jelentettünk meg oldalunkon egy interjút Topolánszky Ákossal, akit még az Orbán-kormány idején neveztek ki az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) kábítószerügyekben illetékes helyettes államtitkárának, de túlélte a kormányváltást, és 2003 októberéig töltötte be ezt a posztot. A Zuschlag-ügy kapcsán beszélt az egykori tárcán belül kialakult informális hierarchiáról, a "visszautasíthatatlan" követelésekről, a pályázati pénzek elosztását eleve meghatározó politikusi előzsűriről. Név szerint is említette a Szilvásy-csapat két emblematikus figuráját, Rákosi Ferencet és Alács Tibort akik – szerinte – előzsűrizték a szakmai vezetők döntéseit, jóváhagyták a támogatási kérelmek megtárgyalását, vagy éppen szorgalmazták elutasításukat. Ez a működési mód gyakorlatilag gúzsba kötötte a szakmai munkát, és bevezette az alapvető bizalmatlanság „intézményét” – állította Topolánszky Ákos.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Baleset volt az M5-ösön - egy sávon halad a forgalom

Baleset volt az M5-ösön - egy sávon halad a forgalom

Dominic Cummings, a véreb, aki meghackelte a brit politikai rendszert

Dominic Cummings, a véreb, aki meghackelte a brit politikai rendszert

Vége a lezárásnak az M5-ösön

Vége a lezárásnak az M5-ösön

Több tízezren tiltakoztak az idegengyűlölet és az intolerancia ellen Drezdában

Több tízezren tiltakoztak az idegengyűlölet és az intolerancia ellen Drezdában

Trump már a magáncégeknek is megmondaná, mit csináljanak

Trump már a magáncégeknek is megmondaná, mit csináljanak

Magyar ügyészség 2.0: nyomozást rendeltek el a Microsoft-botrány miatt

Magyar ügyészség 2.0: nyomozást rendeltek el a Microsoft-botrány miatt